A per egyik legfontosabb napjának kezdetén, amikor a merényletek konkrét eseményei kerülnek napirendre, Salah Abdeslam a hallgatás jogát választja. Két óra elteltével azonban a túlélők egyik képviselőjének mégis sikerül vele párbeszédet folytatnia. A fővádlott semmilyen új részletet nem árul el, de azt megerősíti, hogy azért maradt életben, mert a támadáskor maga döntött úgy az utolsó…
Címke: dzsihadista
A naív barát
A harmadik szabadlábon védekező gyanúsított, Abdellah Chouaa, azért került a vádlottak partjára, mert az egyik fővádlottat, Mohamed Abrinit kivitte a brüsszeli repülőtérre, amikor az 2015 nyarán Szíriába indult kiképzésre. Később, amikor angliai kitérő után Párizsba érkezett vissza, akkor is Chouaa ment érte. A 40 éves, kétgyerekes családapa a per kezdete óta mindennap ingben és zakóban…
A szervilis terrorista
Az algériai Adel Haddadi a vádirat szerint a terrorkommandó tagja lett volna, ha hamis útlevele miatt nem veszik őrizetbe először Görögországban, majd Ausztriában, amikor a menekültek közé vegyülve belépett az Európai Unióba. A dzsihadista nem tagadja az esküdtszék előtt, hogy igent mondott a gyilkos küldetésre, de csak azért, mert ő nem tud nemet mondani. 2015….
Abdeslam a muzulmán áldozatokról magyarázkodik
A Stade de France-nál és a kávéházak teraszain elkövetett merényletek túlélői három napja járulnak egymást követve az esküdtszék elé, hogy sérüléseikről, kettétört életükről, az örökké velük maradó traumákról beszéljenek, és felidézzék halottaik emlékét. S három napja tanakodnak az újságírók, hogy a vádlottak padján helyet foglaló 14 gyanúsított mit érezhet és gondolhat azon ártatlan és névtelen…
A halálkommandó
Évekig tartott a nyomozás, amelynek során a francia rendőrség – az európai titkosszolgálatok és az Europol segítségével – a legapróbb részletekig feltárta a párizsi merényletsorozat hátterét. Ebből kiderül, hogy az akciókat az Iszlám Állam terrorszervezet több országra kiterjedő, harminc fős frankofón csoportja készítette elő. A Belgiumban toborzott terrorkommandót a csoport vezetője, a belgiumi Laekenben 1984….