2015. november 13-án három terrorkommandó összehangolt támadássorozatot hajtott végre Párizsban. A Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, míg Párizs belvárosában egy másik háromtagú osztag lépett akcióba, a X. és a XI. kerületben hat kávéház, bár és étterem teraszán megöltek 39 embert. Eközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és csaknem hétszázat megsebesített. A Szíriából szervezett merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, ennek egy Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le négy hónappal később Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.
Stade de France
21 óra: A Párizs melletti Saint-Denis-ben, a Stade de France nemzeti stadionban mintegy 80 ezer néző, köztük François Hollande államfő jelenlétében megkezdődik a Franciaország-Németország barátságos labdarúgómérkőzés.
21 óra 16 perc: A stadion D kapujának közelében egy öngyilkos merénylő működésbe hozza robbanóövét. Rajta kívül egy portugál férfi hal bele a robbantásba. A mérkőzés folytatódik.
21 óra 20 perc: Egy második terrorista is végez magával a H kapunál, egy egyiptomi állampolgár súlyosan megsérül. A robbanás zaja visszhangzik a stadionban, de a bíró nem fújja le a meccset. A tévékommentátorok gázrobbanást sejtenek.
21 óra 53 perc: Egy harmadik öngyilkos merénylő is felrobbantja magát a stadiontól 500 méterre. Ötvenen megsérülnek. Francois Hollande államfőt a biztonsági szolgálat diszkréten kimenekíti a nézőtérről, ügyelve arra, hogy ne törjön ki pánik. Hollande a lebonyolításért felelős illetékesekkel együtt úgy dönt, hogy nem szakítják félbe a mérkőzést és nem ürítik ki a stadiont. A be- és kijáratokat azonban lezárják. A mérkőzés végén a nézők a pályán várakoznak több órán át.
A merénylőket a helyszínre szállító Salah Abdeslam elmenekül, négy hónappal később Brüsszelben tartóztatják le.
Teraszkommandó
21 óra 24 perc: A stadion elleni támadásokkal egyidőben három férfi gépkocsival a belvárosba tart, a X. kerületben megállnak a rue Alibert és a rue Bichat sarkán az út közepén, a Le Carillon bár és a Le Petit Cambodge étterem között, és gépfegyverből tüzet nyitnak a vendégekre. 13 halott, köztük 10 fiatal nő. Francia, amerikai, német, svéd, marokkói, mali diákok.
21 óra 26 perc: A három terrorista továbbhajt a rue Faubourg-du-Temple és a rue Fontaine-du-Roi sarkához, ahol a La Bonne Biere bár és a Casa Nostra étterem teraszán ülőket veszik célba. Öt halott.
21 óra 36 perc: A kommandó a rue Charonne-ban lévő La Belle Équipe étterem előtt újra megáll, és megöli a teraszon ülő 21 embert.
21 óra 41 perc: Hármójuk közül az egyik terrorista besétál a boulevard Voltaire-en található Le Comptoir Voltaire bárba és a pultnál működésbe hozza a robbanóövét. Szörnyethal és többeket megsebesít.
A másik két dzsihadista elmenekül. Öt nappal később Saint-Denis-ben egy bérelt lakásban lecsapnak rájuk a kommandósok, és a helyszínen megölik őket.
Bataclan
21 óra 47 perc: Három fegyveres behatol a boulevard Voltaire-en található Bataclan koncertterembe, ahol az „Eagles of Death Metal” rockegyüttes játszik 1500 ember előtt. A terroristák három embert megölnek a Bataclan bárjában, majd bemennek a terembe, ahol fél órája tart a koncert, és tüzet nyitnak a tömegre. Többen kimenekülnek a vészkijáraton, sokan az emeleten keresnek menedéket.
21 óra 50 perc: Helyszínre érkeznek a rendőrök és a mentők, de nem mennek be a Bataclanba, amelyet „háborús terepnek” minősítenek.
21 óra 57 perc: Egy rendőrnyomozó bemegy az épületbe, és pisztolyával lelövi az egyik terroristát. A másik két fegyveres ekkor abbahagyja a vérengzést, és húsz tússzal elbarikádozza magát az emeleti folyosón.
22 óra 20 perc: Tizenöt rendőr bejut a Bataclanba, és sikerül a földszintről több tucat nézőt kimenekíteniük.
Éjfélkor Francois Hollande államfő kihirdeti a rendkívüli állapotot.
0 óra 18 perc: A kommandósok ostrom alá veszik az épületet, és az összes túszt sértetlenül kimenekítik, a két túszejtő dzsihadistát megölik. A Bataclan elleni támadásban kilencvenen vesztették életüket.
A merényletsorozatban három óra leforgása alatt összesen 130 embert öltek meg, és 875-en megsebesültek.