Több, mint két hónap után a per elérkezett a nyomozás lényegi részéhez. A francia titkosszolgálatok belső elhárítással foglalkozó (DGSI) két tisztje hat órán át mutatja be, hogyan épült fel és működött Szíriában az Iszlám Államnak a merényletek megszervezéséért és végrehajtásáért felelős csoportja. „948 SI vagyok” – mutatkozik be az első nyomozó, aki videókonferencián jelentkezik be…
Címke: terrorszervezet
Végeláthatatlan vádirat
Mielőtt belefog a bíróság az egymillió (!) oldalnyi nyomozati jegyzőkönyvből összeállított vádirat ismertetésébe, Salah Abdeslam ügyvédje bejelenti, hogy a fővádlott húga, Myriam, nem kíván vallomást tenni, miután a jelen körülmények között nem érezné magát biztonságban. Az indoklás nem győzi meg az ügyészt, hiszen a többi vádlott családtagjait is videokonferencia keretében fogja meghallgatni a bíróság, s…
Történelmi per
A párizsi Igazságügyi Palota folyosóin már előre az évszázad pereként emlegetik a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat szerdán kezdődő tárgyalássorozatát. A 130 áldozatot követelő terroresemény büntetőperéhez hasonlót sem méretében, sem időtartamában nem rendeztek még soha Franciaországban. Egyelőre nem tudható, hogy a várhatóan kilenc hónapig tartó eljárás során az 1800 túlélő és az elhunytak hozzátartozói közül…