A harmadik szabadlábon védekező gyanúsított, Abdellah Chouaa, azért került a vádlottak partjára, mert az egyik fővádlottat, Mohamed Abrinit kivitte a brüsszeli repülőtérre, amikor az 2015 nyarán Szíriába indult kiképzésre. Később, amikor angliai kitérő után Párizsba érkezett vissza, akkor is Chouaa ment érte. A 40 éves, kétgyerekes családapa a per kezdete óta mindennap ingben és zakóban…
Címke: radikalizálódás
A radikalizálódás elleni szociális munkás
Továbbra is az iszlám radikalizáció körüli vita köti le az esküdtszéket. A valláshoz való viszony és a radikalizálódás problémája a fővádlottak szempontjából, akik bizonyítottan részt vettek a terrortámadásban, inkább elvi és intellektuális kérdés, ám az ítéletet nem befolyásolja. Ugyanakkor a vád azon mellékszereplői számára – akik kisebb-nagyobb szívességeket tettek barátaiknak és ismerőseiknek, így a merényletsorozat…
Mohamed Bakkali a hallgatást választja
A pert januárban kétszer is fel kellett függeszteni egy-egy hétre, miután több vádlott is elkapta a koronavírust. De nemcsak emiatt valószínű, hogy a nyár közepe előtt nem lesz ítélet. A gyanúsítottak meghallgatása ugyanis a vártnál összetettebbnek és hosszadalmasabbnak bizonyul, a tárgyalás menetrendje folyamatosan változik, mindezek miatt egyre inkább érződik a fáradtság és időnként az idegesség…