A pert januárban kétszer is fel kellett függeszteni egy-egy hétre, miután több vádlott is elkapta a koronavírust. De nemcsak emiatt valószínű, hogy a nyár közepe előtt nem lesz ítélet. A gyanúsítottak meghallgatása ugyanis a vártnál összetettebbnek és hosszadalmasabbnak bizonyul, a tárgyalás menetrendje folyamatosan változik, mindezek miatt egyre inkább érződik a fáradtság és időnként az idegesség a per valamennyi szereplőjén, az ügyvédeken az ügyészeken és az esküdtszék tagjain is. Ennek szemléletes példája Mohamed Bakkali meghallgatása.
A 34 éves férfit azzal vádolják, hogy részt vett a támadások előkészítésében, ő bérelte ki a terrorcsoport tagjainak búvóhelyéül szolgáló brüsszeli lakások egy részét. Tavaly 25 év szabadságvesztésre ítélték, amiért segítette Amszterdamba jutni Ayoub El Khazzanit, aki egy Párizsba tartó expresszvonaton – a párizsi merényletek előtt három hónappal – merényletet kísérelt meg. (A támadást amerikai katonák akadályozták meg végül.) Bakkali tagadta a vádat, és fellebbezett az ítélet ellen, így még nem számít büntetett előéletűnek. A személyiségének megismerését szolgáló novemberi meghallgatáson választékos beszédével kitűnt a többi gyanúsított közül. Nagy odafigyeléssel hallgatta végig a kérdéseket, és a lehető legpontosabban próbált meg válaszolni rájuk. Érettebb és megfontoltabb volt vádlott-társainál, a börtönben megszerzett szociológusi diplomájával egyértelműen magára irányította a figyelmet.
Nagy meglepetést okoz, amikor szót kér, mielőtt az az esküdtszék elnöke megkezdené a vallási nézeteire vonatkozó kihallgatását. „Szeretnék előbb valamit mondani – kezdi. – Volt egy másik perem. Akkor hosszan magyarázkodtam, de olyan ítéletet kaptam, amire nem számítottam. Mondhatok bármit, tehetek bármit, az én szavaimnak már nincs értékük, semmin nem változtatnak. Ennek a pernek az elején öt héten át az áldozatokat hallgattuk, ez engem kikészített, nincs több erőm küzdeni és magyarázkodni. Az az igazság, hogy már nem tudom, milyen ember voltam korábban. Ezért a hallgatás jogát választom”.
Az esküdtek arcán a meglepődés mellett csalódottság látszik. Mohamed Bakkali állva marad, és folytatja: „Ez nem szeszély. Nem bírom tovább. Amit kisugárzok, egyáltalán nincs összhangban azzal, amit mondok. Egyszer végigcsináltam, küzdöttem, végül mégis elítéltek valami olyanért, amit nem követtem el”.
Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke nem hagyja annyiban a dolgot: „Szeretném mégis meggyőzni. Azt mondja, hogy egy másik bíróság nem hallgatta meg önt. Szeretném arra kérni, hogy ragadja meg a lehetőséget előttünk. Hallgatása nem szolgája az ön javát.”
Bakkali erre még készségesen válaszol: „Olyan helyzetben vagyok, amelyben minden ellenem játszik, bármit teszek, ravaszságként fogják értelmezni. Ez az én saját döntésem, ügyvédeim azt szeretnék, ha beszélnék. Nem kétlem, hogy ez önnek és a többi félnek is nehéz, de én így próbálok túlélni hat évi magánzárka után. Ám nem akarok panaszkodni, mert azt is félreértelmeznék.”
„Akkor tekintsük úgy, hogy megerősíti a nyomozás alatt tett vallomásait?” – kérdi a bíró. „Igen” – válaszolja Bakkali, majd engedélyt kér, hogy leülhessen. „Ne habozzon közbeszólni, ha úgy látja jónak!” – próbálkozik még egyszer az esküdtszék elnöke, aki ezt követően részleteket olvas fel a nyomozati jegyzőkönyvekből: „Nem értek egyet a kegyetlenkedésekkel, de ők is muzulmánok, és a vallásom tiltja a muzulmánok bírálatát nem muzulmánok előtt. Ellenzem ártatlanok meggyilkolását” – darálja le a bíró, mielőtt hozzáteszi: „Minderről szívesen feltettünk volna önnek néhány kérdést”.
Az esküdtszék szerette volna hallani Bakkalit az otthonában tartott házkutatás során talált dokumentumokról is. Ezek a radikális iszlám és a dzsihád iránti érdeklődéséről tanúskodnak, köztük egy fotó Oszama bin Ladenről vagy a Charlie Hebdo és a zsidó élelmiszerbolt elleni támadások egyik merénylőjéről. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint ekkor Bakkali megjegyezte, hogy a pápáról is tart magánál fotót, pedig nem is keresztény. „Általánosságban nem értek egyet a radikális gondolkodással” – olvasható a jegyzőkönyvben, amely szerint a vádlott ortodox muzulmánnak vallja magát.
Bakkalit az áldozatok ügyvédjei közül többen is megpróbálják a maguk módján meggyőzni arról, hogy szólaljon meg – hiába. „Ha valóban annyira felkavarták volna önt a túlélők beszámolói – mondja Gérard Chemla –, azt gondolhatnánk, hogy legalább nekik szeretne mondani valamit, vannak köztük, akik mindennap itt vannak a tárgyalóteremben. Ne meneküljön bele abba az érzésbe, hogy ön a per mártírja, hiszen megvan minden lehetősége a védekezésre!” Didier Seban ügyvéd: „Én meg csak annyit kérdek öntől, Bakkali úr, hogy mitől fél. A többi vádlottól? Vagy azoktól az emberektől, akik nincsenek itt? Netán az igazságszolgáltatástól vagy az áldozatok tekintetétől?” Nem kap választ.
Tanúként idézi meg az esküdtszék Bakkali bátyját, Abdelmajidot, aki megszólalásig hasonlít rá. Ugyanaz az erős testalkat, ápolt szakáll, éles tekintet, mély hang, érthető, választékos, végiggondolt, nyugodt beszédmód. A 38 éves férfi, aki elektrotechnikusként dolgozik Angliában, részletesen beszél saját vallási meggyőződéséről. A hallgatóságnak az a benyomása, hogy magát a vádlottat látja, amikor még békés muzulmán volt.
Érdekes lett volna megtudni, hogy szerinte milyen körülmények és emberek járultak hozzá az öccse radikalizálódásához, akinek makacs hallgatása miatt azonban az esküdtek és az áldozatok ügyvédjei talán a kelleténél támadóbban kérdezik a tanút vallásosságáról. Abdelmajid nem is tárulkozik fel, sok újdonság nem derül ki a szavaiból.