Az ügyészség által csak „segítő kezeknek” nevezett vádlottak ügyvédjeinek beszédével kezdődik meg a védelem két hete a párizsi esküdtszéken. Többségük felmentést, de legalábbis kíméletes bánásmódot kér a bíráktól az érintett négy gyanúsított megítélésében. Öt és nyolc év közötti szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádhatóság Mohammed Amri, Hamza Attou, Ali Oulkadi és Abdellah Chouaa ellen. Mindannyian a…
Címke: Amri
Abdeslam segítői
Utolsó szakaszához érkezett a bizonyítási eljárás. A következő két hétben a támadást követő éjszakán történteket, és a rákövetkező napokat vizsgálja az esküdtszék, valamint Salah Abdeslam menekülését. Elsőként két nyomozó mondja el, mit derítettek ki a fővádlott menekülésének első óráiról Franciaországban, majd Belgiumban. 2015. november 13-án este 10 óránál kezdődik a beszámoló. Ekkor már mindhárom öngyilkos…
A radikalizáció ismérvei
Mohamed Amri azért került a vádlottak padjára, mert a merényletsorozat után segített a terrorkommandó egyetlen túlélőjének, a fővádlott Salah Abdelamnak visszajutni Brüsszelbe. Meghallgatása két kérdés körül forog: radikális iszlamista-e, és tudta-e, hogy a barátai (Salah Abdeslam és a bátyja) azok voltak? 2015. november 13-én este még tartott a túszdráma a Bataclanban, amikor Salah Abdeslam felhívta…