Marc Trévidic 2006-tól 2015 szeptemberéig volt a legfőbb francia terrorelhárítási vizsgálóbíró. A dzsihadista fenyegetettség fokozódásáról és a terrorelhárítók egyre nagyobb leterheltségéről szóló őszinte és kemény vallomása a per egyik kiemelkedő pillanata.
Az ismert tanúk – a volt köztársasági elnök és miniszterek, iszlámszakértők és szociológusok, újságírók – hatalmas médiaérdeklődés által övezett beszámolói közül nem mindegyik volt említésre méltó. Marc Trévidic négy órán tartó tanúvallomása azonban végig leköti a hallgatóságot. Az 56 éves szikár vizsgálóbíró már akkor ismert volt őszinteségéről, amikor egy évtizeden át irányította a terrorelhárítást. Televízió- és rádióműsorokban már 2015 előtt is rendszeresen figyelmeztetett a terrorfenyegetettség fokozódására. Most elmondja, hogyan élte meg hivatalában a dzsihadista ideológia terjedésével szembeni tehetetlenséget.

Marc Trévidic – saját szavai szerint a terrorelhárítás „aranykorában” – a 2000-es évek elején került a párizsi ügyészséghez. Az idő tájt Afganisztán és Bosznia volt a dzsihadisták legfőbb terepe. A vizsgálóbíró egyik fő feladata az onnan hazatérő francia harcosok megfigyelése volt, s az eszközök is megfelelőek voltak a fenyegetettség kezeléséhez. Akkoriban négy vizsgálóbíró és tíz rendőr dolgozott a részlegen. „Amikor egy dzsihadista külföldről visszajött, a titkosszolgálatok egy éven át megfigyelés alatt tartották, minden pillanatáról tudtunk. Egyidejűleg száz embert figyeltünk meg” – mondja. A francia terrorlehárítás a legjobban informált szolgálatok közé tartozott a vizsgálóbíró szerint. Hatékony francia modellről beszél.
Mire 2006-ban ő lett a részleg vezetője, a dolgok megváltoztak. Felnőtt egy „új generáció, a médiadzsihád gyümölcsként”. A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat példának tekintő iszlamistáknak több csoportjuk volt Franciaországban. Toborzóik a Guantánamóról és az iraki Abu Ghraïb börtöntől készült felvételekkel „tömték a dzsihadista-jelöltek fejét”, azt lehet mondani, hogy legfőbb fegyverük a kamera volt.
Miközben a dzsihadista szervezkedés megélénkült, a szolgálatoknál épp leépítések voltak. Marc Trévidic hosszan mesél arról, mennyire szűklátókörű volt az akkori politikai vezetés. „Hányszor hallottam azt, hogy 1996. december 3. óta nem volt hazánkban merénylet!” (Akkor az al-Kaida elődje, az algériai GIA hajtott végre terrortámadást a párizsi metróban.) Míg egyre több francia állampolgárságú fiatal indult külföldre, hogy iszlamista harcokban vegyen részt, egyre többen meg is haltak közülük, s egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Franciaország az iszlamisták egyik kiemelt célpontja, egyrészt a francia csapatok afganisztáni jelenléte, másrészt a muzulmán fejkendő betiltásáról folyó vita miatt, a francia politika és közvélemény azonban továbbra is úgy vélte, hogy „megtámadhatatlanok és sérthetetlenek vagyunk”.
Az első nagy sokk a tíz évvel ezelőtti terrortámadás volt. Az algériai-francia kettős állampolgárságú Mohamed Merah 2012. március 11-én, majd 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtte agyon Toulouse-ban, illetve Montauban-ban, majd 19-én három kisgyermeket és egy fiatal rabbit lőtt le a toulouse-i Ohr Torah zsidó iskola előtt. A magát az al-Kaida terrorszervezet tagjaként beállító iszlamista, aki két nappal később elbarikádozta magát a lakásában a küldött kommandósok elől, a rendőrökkel folytatott tűzharcban életét vesztette.
A merénylet néhány héttel az elnökválasztás előtt történt, „az egészet a szőnyeg alá söpörte a politika”. Bernard Squarcini, a titkosszolgálatok akkori vezetője „magányos farkasról” beszélt a médiában a merényletsorozat kapcsán, amivel azt sugallta, hogy egyszeri támadásról van szó, az országban szavatolt a biztonság. Marc Trévidic akkor is tudta, hogy ez nem igaz. „A lehallgatásokból tudtam, mik a reakciók Merah szörnyű tettére. Addig nem hittem volna, hogy bárki örülni tud annak, ha fejbe lőnek egy kislányt” – mondja, majd nagyot sóhajt. „Akkor megértettem, hogy már egy másik bolygón élünk”. Felidézi egyik kollégája megjegyzését is, aki szerint a csatát már 2012-ben elvesztette a terrorelhárítás a dzsihadizmussal szemben. Mohamed Merah hőssé és követendő példává vált a francia dzsihadisták számára.
A szíriai polgárháború kitörését követően 2013-tól Szíria lett a hívószó. „Tömegesen keltek útra, még soha nem láttam ilyet. Teljes családok, rendőri felügyelet alatt álló fiatalok, büntetésüket töltő elítéltek. Valóságos exodus volt. Egyértelműnek látszott, hogy mindenáron meg kell akadályozni ezeket a kiutazásokat. Szinte belefulladtunk a munkába. Jobbára csak tapogatóztunk, lehetetlen volt minden esettel foglalkozni, a lakosság biztonságérzete rohamosan csökkent. Több mint háromezren indultak el, voltak, akik egyből visszajöttek, mások rendszeresen jöttek-mentek, már nem tudtuk őket követni. Tudtuk, hogy gyakorlatilag akkor hajtanak végre merényletet, amikor akarnak”.
Aztán robbant a helyzet. „Jószerével már semmit nem tartottunk ellenőrzésünk alatt, minden jel vészhelyzetre utalt. A terepen dolgozó rendőrök jelentették, hogy merényletek készülnek, de semmit nem tudunk tenni ellene. Ahogy a titkosszolgálatnál mondta nekem valaki: Marc, ki vagyunk kötve az oszlophoz és a kivégzési parancsra várunk. Egyszerűen nem volt eszközünk elkerülni azt, amiről tudtuk, hogy meg fog történni. Egyre mélyebbre merültünk, a 2015-ös merényletekbe pedig már bele is fulladtunk”.

Mielőtt új pozícióba került 2015 őszén, Marc Trévidic személyesen hallgatta ki Reda Hamét. A kamikázejelöltet Párizsban tartóztatták le. Kihallgatásán a vizsgálóbírónak elmondta, hogy megbízója Abdelhamid Abaaoud volt (a 2015. november 13-i merényletsorozat koordinátora és irányítója), aki azt kérte tőle, „válasszon egy könnyű célpontot, például egy koncertet, amely a legalkalmasabb hely a rendőri erők bevárására, és ott túszokat ejtve mártírként haljon meg”.
„Utólag azt mondhatjuk, hogy ez volt a figyelmeztető jel” – mondja sóhajtozva a saját érzelmei hatása alá került vizsgálóbíró. Tévedései közül külön kiemel egyet, ami számára „csak egy eset volt a sok közül ”. 2012-ben a Jemenbe készülő fiatalok között volt Samy Amimour, a Bataclan elleni merénylet egyik terroristája. „Nem küldtem börtönbe, mert akkoriban úgy gondoltuk, hogy a börtön csak ront a dolgokon” – mondja őszinte sajnálattal és megbánással hangjában. Samy Amimour rendőri felügyelet alá került, de egy évvel később sikerült elutaznia Szíriába, ahol kiképzést kapott. „Nem gondoltuk, hogy minden toborzott fiatalból gyilkos lesz. Nehéz egy vizsgálóbírónak azt mondania, hogy elővigyázatosságból mindenkit küldjük börtönbe. Mindannak tudatában, ami történt, természetesen sajnálom, hogy Samy Amimourt nem helyeztem előzetes letartóztatásba. Igen, naivak voltunk, de tanultunk a hibáinkból. Nem tudok mit mondani”.
A vizsgálóbíró alapos tudása az iszlamista terrorizmusról, pontos megfogalmazása és előadásmódja lenyűgözi a hallgatóságot. Ráadásul rávilágít az al-Kaida és az Iszlám Állam közötti különbségekre is. „Olyat soha nem láttam, hogy egy al-Kaida tag felmegy a Facebookra és kiírja: Helló, itt vagyok, megérkeztem!” Az Iszlám Államhoz megérkező fiatalok viszont ezt tették, Kalasnyikovval a kezükben posztoltak ki fotókat magukról. Két mondatban összefoglalja azt is, mi a különbség egy közönséges gyilkos és egy terrorista között: „A gyilkos, amikor öl, többnyire pontosan tudja, hogy rosszat tesz. Amikor egy terrorista öl, azt gondolja, hogy helyesen cselekszik.”
Marc Trédivic meggyőződése, hogy minden veszélyt nem lehet kizárni, mert akkor „saját magunk rabjaivá válunk. Az igazságszolgáltatás az egyensúlyozás művészete. Tudni kell igazságosan büntetni”. Bátor vallomását a túlélők képviselői és a védelem is megköszöni.