Farid Kharkhach, akit hamis papírok beszerzésében való közvetítéssel gyanúsítanak, kirí a többi vádlott közül, viselkedésében és élettörténetében is nagyon különbözik vádlottársaitól. Hatalmas termetével is kitűnik közülük a 39 éves belga-marokkói férfi, de főként azzal, hogy senkit nem ismer a többi gyanúsított közül, akik egymás gyerekkori barátai vagy rokonai. Őt sem ismerik a vádlottak. „Nem is tudom, hogy ez a Kharkhach mit keres itt” – mondta a fővádlott Salah Abdeslam, amikor a bíró megkérdezte a vádlottakat a hozzá fűződő viszonyukról.
Farid Kharkhach azért került a vádlottak padjára, mert ő közvetített a hamis papírok beszerzésében, amelyeket a terrorkommandó tagjai és a logisztikai szervezők használtak. A vád szerint 14 hamis személyi igazolványt intézett, bár ebből ő csak 3-4-et ismer el. A vád azt is állítja, hogy amikor Khalid El Bakraoui, az öngyilkos merénylőként meghalt logisztikai vezető megrendelte a hamis papírokat, Kharkhach pontosan tudta, hogy egy iszlamistával üzletel. Emiatt terrorista bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják, ami húsz év szabadságvesztéssel sújtható. Kharkhach ugyanakkor a per kezdete óta azt ismételgeti, hogy fogalma sem volt arról, hogy ki valójában a megrendelő.

Védője, Louise Dumont Saint Priest megszámolta, hogy védence a kilenc kihallgatáson készült jegyzőkönyvek szerint összesen 32-szer mondta: számára semmi sem utalt arra, hogy El Bakraoui iszlamista lett volna. Ám – egyetlen egyszer ugyan – azt is mondta a vizsgálóbírónak, hogy: „Mindig is tudtam, hogy Khalid El Bakraoui nyakig benne volt az iszlámban, radikális volt”.
A vádlott azt állítja, azt a vallomását kényszer alatt tette, mert a belga nyomozók szerinte „olyan hasbeszélők, akik más állkapcsát is tudják mozgatni, és kimondatni vele, amit akarnak”. Állítása szerint korábbi belgiumi ügyvédje azt is megígérte, hogy ha azt mondja, amit a belga igazságszolgáltatás hallani akar, akkor azonnal szabadon engedik. „Ekkor azt is elismertem volna, hogy én süllyesztettem el a Titanicot, és Bin Ladent rejtegettem a pincémben” – mondja kétségbeesve. Jóhiszeműségének bebizonyítására azt kéri, hogy vessék hazugságvizsgálat alá. „Ha létezik igazságszérum, abból is kérek!”
Farid Kharkhach a per során többször kinyilvánította, hogy nagyon szeretne magyarázatot adni a történtekre. Olykor rosszulléttel küszködik, felesége szerint mindig is depressziós volt. Láthatóan szánalmat kelt a hallgatóságban s közben nincs az az érzése az embernek, hogy ez csak a védelem stratégiájának része volna. Felesége elmondja azt is, hogy Kharkhach korábban is megragadott minden alkalmat, hogy pénzhez jusson: dolgozott fodrászszalonban, autómosóban, autószerelő műhelyben is. „Dühös vagyok magamra – mondja a vádlott –, hogy néhány száz euróért ekkora hülyeséget csináltam. Őszintén sajnálom, és ezt nem azért mondom, mert éppen bíróság előtt állok. Még ha felmentenek is, egész életemben viselni fogom magamon a bélyeget.”
November elején a vádlottak személyiségének vizsgálatakor egyértelművé vált, hogy Farid Kharkhachnak nincs köze a dzsihadistákhoz. Beszédes, naiv, empatikus ember benyomását keltette, aki teljesen elutasítja az iszlamista ideológiát. Ő az egyik olyan vádlott, aki nem csak beszélt az áldozatok hozzátartozói iránti együttérzéséről, hanem azt minden bizonnyal őszintén is gondolja. Szeptember elején, a per első napján rosszul lett, emiatt félórára fel is kellett függeszteni a tárgyalást. Október közepén, amikor két kamaszfiú, Nino és Marius a Bataclanban megölt apjukról tett tanúvallomást, ő magához ragadta a mikrofont, hogy kifejezze együttérzését. „A szívem vérzik ezektől a vallomásoktól”, mondta, és akkor sem úgy tűnt, hogy szerepet játszik.
Ügyvédjei decemberben indítványozták Farid Kharkhach szabadlábra helyezését, az esküdtszék viszont elutasította a kérést. Ugyanakkor nem lepné meg a szakértőket sem, ha a június 24-re tervezett ítélethirdetéskor büntetése nem haladja meg az öt évet, vagyis azt az időtartamot, amit előzetes letartóztatásban már letöltött, így a bíróságról majd szabadon távozhat.