Miután az esküdtszék már minden vádlottat meghallgatott arról, hogyan radikalizálódtak, egyértelművé vált, hogy a 2015 nyaráig tartó élettörténetek nem egységesek: a politikai választás és a vallási meggyőződés különböző súllyal szerepelt a dzsihadizmus felé vezető útjukon.
Amikor novemberben a vádlottak személyfejlődése volt a per tárgya, a valláshoz fűződő viszonyukat nem vizsgálta az esküdtszék. A per második részében viszont a bíró minden gyanúsítottnak feltette azt a lényegi kérdést, hogyan viszonyultak az iszlám valláshoz a merényleteket megelőzően. Az iszlám ugyanis alapvető része a vádpontoknak. „Nagyrészt a vádlottak vallásosságán múlik, hogy bizonyítható-e terrorista bűnszövetkezetben való részvételük, azaz a meggyőződésük volt-e a legfőbb motivációjuk. Ezt pedig az esküdtszék a radikalizmusukon keresztül vizsgálja” – mondta Anne Wyvekens, a pert egészét figyelemmel kísérő kutatócsoport tagja.
A túlélők és képviselőik számára azonban a radikalizáció fogalma a per kezdete óta homályos, az esküdtszék pedig nagyon óvatos a kérdésben, még azon vádlottak esetében is, akik nyíltan magukénak vallják az Iszlám Állam szélsőséges nézeteit. A felpereseket képviselő ügyvédek kötött van olyan, így Samia Maktouf is, aki egyenesen úgy véli, hogy a per tabuként kezeli a radikalizálódás problémáját, nem aknázza ki eléggé. Pedig szerinte ez elengedhetetlen volna annak megértéséhez, hogy mi vezetett a tragédiához.
A per második részében mindenesetre nem derült ki egyértelműen, hogy a vádlottak hogyan és mikor lettek iszlamisták és dzsihadisták.
A vádlottak padján ülő 14 gyanúsított közül hatnak a vádirat szerint részt kellett volna vennie vagy a párizsi vagy a brüsszeli merényletsorozatban. Közülük a tunéziai Sofien Ayari, a belga-marokkói Mohamed Abrini és a francia-marokkói Salah Abdeslam azt állítja, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát, ezért nem lett öngyilkos merénylő. A svéd Osama Krayem hallgat. A pakisztáni Muhammad Usmant és az algériai Adel Haddadit a görög hatóságok feltartóztatták, Ausztriában később őrizetbe is vették őket, így nem tudták teljesíteni küldetésüket. A különböző országokból származó iszlamisták mind azt állították, hogy a mártíromsághoz vezető útjukon fordulópontot jelentett a Szíriában 2011-ben kirobbant polgárháború.
Muhammad Usman Pakisztánban egy Korán-iskolában tanult, mielőtt csatlakozott a tálibokhoz, akik, állítása szerint, a Facebookon keresztül átmosták az agyát, és rávették, hogy csatlakozzon Szíriában az Iszlám Államhoz. Algériai társát, Adel Haddadit saját elmondása szerint szintén a Facebookon keresztül győzték meg arról, hogy hagyja hátra madártenyészetét Algírban, és utazzon Szíriába, jóllehet beszervezésének semmi nyomát nem találták meg a nyomozók a közösségi oldalon. „Láttam, mi történik Szíriában, és az nagyon megérintett” – mondta az esküdtszék előtt.
Salah Abdeslam is azt vallotta, hogy a Bassár el-Aszád rezsimje, illetve a nemzetközi koalíció szíriai bombázásai miatt nem tudta lehunyni a szemét, s érzései terelték a politikai elköteleződés felé, a vallás nem játszott ebben szerepet. Legalábbis ezt állítja a terrorkommandó egyetlen túlélője, hasonlóan a tunéziai Sofien Ayarihoz, aki az arab tavasz idején Tuniszban tüntető diákból lett az Iszlám Állam egyik harcosa.
Ezek az érvelések azonban nem győzték meg a túlélőket. „Készterméket akarnak nekünk eladni: a humánus terrorista mítoszát, aki az igazságtalanságok miatt vonult ellenállásba” – véli Gérard Chemla, a felperesek egyik ügyvédje.
A túlélőket képviselője Didier Seban úgy látja, hogy a felhívás a kalifátus megalakításról nagyon erős visszhangra talált minden országban a magukat elveszettnek érző fiatalok körében. A vádlottak többsége még most is magáénak vallja a kalifátus propagandáját és elveit, élükön Mohamed Abrinivel, aki vallomásában egyértelműen kijelentette: „Ami maguknak radikális, az nekem a normális iszlám”. Amikor az esküdtszék tagjai és a túlélők képviselői órákon át próbálták meggyőzni Abrinit arról, hogy ítélje el az Iszlám Államot és a terrorszervezet túszainak kivégzéseit, azt válaszolta: „Maguk is lefejezték a királyukat.” A jazidi kisebbséghez tartozó nők megerőszakolása pedig szerinte olyan gyakorlat, amely minden hódító háborúban megesik. „A történészek születésszabályozásnak nevezik az ilyesmit” – magyarázta.
A többi vádlott viszont egyszerűen visszautasította, hogy radikális volna. Az ugyanis önmagában húsz év börtöntől életfogytiglani szabadságvesztésig terjedő büntetéssel sújtható. De a vádlottaknak nem egyszerűen azt kell bizonyítaniuk, hogy nem iszlamisták, hanem azt is, hogy nem tudtak a barátaik vagy a testvéreik radikalizálódásáról.
Oussama Atarnak, a terrortámadás feltételezett megrendelőjének öccsét, Yassine-t a tanúként megidézett nagybátyja próbálta tisztára mosni. „Yassine Bacchus szellemi gyermeke. Megcsalta a feleségét, és amikor a felesége ezt megtudta, el is váltak. A tanger-i bordélyházakba járt, pedig egy fundamentalista nem megy prostituáltakhoz, nem hűtlen a feleségéhez. Az Iszlám Államot sem bírta soha, tesz a vallásra. Vele csak jó kocsikról, motorokról, meg pénzről lehet beszélgetni, ő egy ártalmatlan bohóc. A túlélők fájdalma nem vakíthatja el önöket annyira, hogy egy ártatlant elítéljenek.”
Mohamed Amriről – aki a támadást követően Párizsból hazafuvarozta Salah Abdeslamot Brüsszelbe – a felesége állította, hogy „túlságosan is kedves, túl jó ember, egyszerűen kihasználták a naivitását.” Szabadlábon védekezik a fővádlott másik két segítője, Hamza Attou és Ali Oulkadi, ők a helyi szolidaritást hozták fel védelmükben: „Mi egy másik társadalmi osztályhoz tartozunk, mint maguk. Segítünk egymásnak. Előfordul, hogy tízen együtt megyünk még baguette-et venni is” – mondta Hamza Attou.
A 2015 nyara után történteket, a merényletek előkészületét a per harmadik részében vizsgálja az esküdtszék, ezért a vádlottakat eddig csak a korábbi szíriai tartózkodásaikról kérdezték. Miután az Iszlám Állam által gyakorolt terrorról a titkosszolgálati vezetők korábban már részletes előadást tartottak a perben, az algériai Adel Haddadi és a pakisztáni Muhammad Usman vallomása olyannyira nem volt hihető, hogy a hallgatóság gyakorlatilag kinevette őket. A két férfi ugyanis engedelmes és tudatlan jámbor emberként írta le magát, azt állítva, hogy maguk sem tudták, miért indultak el Szíriába, és azt sem tudják megmagyarázni, hogy a terrorszervezet vezetői miért választották ki őket az egyik legfontosabb európai küldetésben öngyilkos merénylőnek. Egyikük azt vallotta, hogy csak egyhetes kiképzést kapott, mielőtt egy rakkai étterem konyháján munkába állt, másikuk meg tagadja, hogy valaha is harcolt volna.
Haddai azt beismerte, hogy elfogadta a feladatot, mert úgy érezte, hogy így elhagyhatja Szíriát és az Iszlám Államot. „Azt mondták, hogy Európába küldenek, Franciaországba. Azt gondoltam, ha minden jól megy, ott majd le tudok lépni” – állította. Usman pedig azt vallotta, hogy nem is tudta pontosan mi lesz a küldetése. Sofien Ayari és Salah Abdeslam (az egyetlen, aki nem járt Szíriában) is azt hangoztatta, hogy nem közöltek velük részleteket a merényletekről „a szervezet és a részt vevő személyek védelme érdekében. Mindenkinek megvolt a saját titkos feladata, és csak a végén állt össze minden” – állította a fővádlott.
Két vádlott, Osama Krayen és Mohamed Bakkali, akik a nyomozás során együttműködőek voltak és sok mindent elárultak, a perben már a hallgatást választották. Ez pedig az áldozatok képviselői számára egyenlő bűnösségük beismerésével.