A vádlottak közül a pakisztáni Muhammad Usmanról lehet a legkevesebbet tudni. Meghallgatása precedens értékű vitát gerjeszt az ügyész és a védelem között a háborús bizonyítékoknak egy jogállamban megítélhető legitimitásáról.
A homályos tekintetű, kopasz férfi nem tud semmit, nem emlékszik semmire. Még a születési dátuma sem egyértelmű, mivel a pakisztáni hatóságok más időpontot jelöltek meg, mint amit ő maga állít. A letartóztatásakor nála lévő hamis dokumentumokban 1981 szerepel születési évként, a pakisztáni hatóságok által kiadott személyi igazolványban viszont 1993.
Usman egyike volt annak a négy dzsihadistának, akiket 2015. október 2-án az Iszlám Állam együtt indított útnak Szíriából hamis szíriai útlevelekkel. Egy nappal később érkezetek meg kétszáz menekülttel együtt egy lélekvesztőn Lérosz szigetére. Négyük közül ketten a Stade de France stadion közelében november 13-án felrobbantották magukat, a másik kettő nem tudta teljesíteni a küldetését: útközben lebuktak, így most a vádlottak padján ülnek.
Míg a két öngyilkos iraki merénylő átcsúszott a görög rendőrök ellenőrzésén, az algériai Haddadit és a pakisztáni Usmant őrizetbe vették. Utóbbi azon bukott le, hogy szíriai útlevele ellenére nem beszélt arabul. Október végén elengedték őket a görög hatóságok, s ők folytatták útjukat Franciaország irányába, de december 10-én Salzburgban letartóztatták őket, mert az osztrák nyomozók gyanúja szerint részt vettek volna a párizsi merényletsorozatban, ha a hatóságok Görögországban nem állják útjukat.
Usmann annyit elismer, hogy „erőszakos akció” elkövetésére küldték Franciaországba. A nyomozás azt nem tudta megállapítani, hogyan és mikor érkezett Szíriába, és mi volt a szerepe az Iszlám Állam szervezetében, mielőtt kijelölték kamikázénak. Ő csak arra emlékszik, hogy 2015 nyarán érkezett meg Szíriába, onnan tovább küldték az iraki Fallúdzsába, ahol elmondása szerint néhány hetet töltött. Azt állítja, soha nem tartozott harci csoporthoz, nem volt harci neve, pedig azt minden tagjának ad az Iszlám Állam. Próbálja meggyőzni a hallgatóságot, hogy nem kapott sem vallási, sem katonai képzést, ami pedig szintén kötelező minden odaérkezőnek. „Hát akkor mit csinált Fallúdzsában?” – kérdi az esküdtszék elnöke. „Semmit nem csináltam – válaszolja. – Otthon voltam és eljártam a mecsetbe.” A bíró csodálkozva kérdezi: „Azért tette meg ezt a több ezer kilométeres, költséges utat Pakisztánból több országon át, hogy aztán az iraki-szíriai zónába megérkezve semmit se csináljon? Ott mindenhol harcok folytak, szükségük volt harcosokra, önt meg csak odautaztatták Pakisztánból azért, hogy a Koránt olvasgassa otthon és időnként átmenjen a mecsetbe? Usman nem válaszol.
Iraki látogatása után – amiről semmit nem árul el –, saját elmondása szerint átküldték a szíriai Rakkába, ott bízták meg a párizsi küldtetéssel. De miért pont őt? És hogyan nyerte el a terrorszervezet vezetőinek bizalmát? – érdeklődnek az esküdtek. A pakisztáni erre csak annyit mond, hogy fogalma sincs, miért őt választották ki, ő korábban sosem fogott fegyvert.
A belső elhárítás egyik tisztje még 2021 novemberben bemutatott az esküdtek előtt egy dzsihadista propagandafelvételt, amely 2015 májusában készült az iraki Ramadiban, hatvan kilométerre Fallúdzsától. A felvételen az Iszlám Állam harcosai között – akik a város bevételét ünneplik éppen – a francia elemzők azonosították Muhammad Usmant, vállán egy gépfegyverrel. A képek alapján megállapítható, hogy nem 2015 nyarán érkezett a kalifátus területére, és ott nem kizárólag imádkozással töltötte idejét.
A háborús bizonyíték, amelyet a harcmezőn a nemzetközi koalíció erői gyűjtöttek be, része annak a több millió nyomnak, amit a dzsihadisták hagytak maguk után Szíriában és Irakban telefonokban, nyilvántartásokban, számítógépekben, DNS-mintákban. Az Egyesült Államok ezt az archívumot több ország, így Franciaország számára is hozzáférhetővé tette egy széleskörű program keretében, amely az Operation Gallant Phoenix nevet kapta. Ez a hatalmas adatbázis, amelyet egy jordániai központban őriznek, nagymértékben segíti a dzsihadisták ellen folyó jogi eljárások bizonyítékokkal történő alátámasztását.
Ezt a módszert támadja meg a perben a védelem. A felvételt a vádhatóság ugyanis 2021 nyarán csatolta a peranyaghoz, miután a nyomozati szakasz már lezárult. Edward Huylebrouck, Usman egyik védője azt is kifogásolja, hogy háborús körülmények között beszerzett bizonyítékról van szó. Indítványozza, hogy tekintsenek el ennek bizonyítékként való kezelésétől. Ez heves, ugyanakkor színvonalas jogi vitát eredményez a tárgyalóteremben a háborús bizonyítékok legitimációjáról. A védő szerint ennek az új problémának az eldöntéséhez meg kell vizsgálni egyrészt a hatalmi ágak szétválasztásának, másrészt a tisztességes perhez való jognak az elvi rendszerét.
„A háborús bizonyíték minden tekintetben problémás – érvel a védő –, mivel az a bizonyítékok ipari szintű begyűjtésének rendszerére támaszkodik, a jog keretein kívül. A bizonyítékokat nem rendőrtisztek, hanem katonák szerezték be, háborús hadszíntéren. Ráadásul jobbára nem első kézből jutottak hozzá azokhoz, hanem többszöri adásvétel után. Az esküdteknek viszont úgy mutatja be a vád, mint más bűnügyi bizonyítékot, pedig ezeket nem ellenőrizték, és a büntetőjogi szabály megsértésével jutottak hozzájuk. Elfogadható-e, hogy ezentúl katonák szerezzék be a bűntettek bizonyítékait? Nem. A jogállam úgy remeg, mint a tektonikus lemezek, és végül földrengés lesz belőle.”
A terrorelhárítási ügyészség szerint azonban, ha eltekintünk ezektől a bizonyítékoktól, az olyan, mintha a hadszíntereket a büntetlenség jogmentes övezeteiként kezelnénk. „Senki nem tagadja, hogy ezeket a rendkívüli bizonyítékokat rendkívüli körülmények között szerezték be, s a katonák nem a bűnügyi rendőrség tisztjei” – hangsúlyozza a vád, utalva a „bizonyíték szabadságának” elvére.
A kérdéshez a vádlottak szinte valamennyi védője hozzászól, majd a három órán tartó vita után az esküdtszék a vád javára dönt, kijelentve: „Ezeket a bizonyítékokat meg kell vitatni, előzetes értékítélet nélkül.”
Az esküdtszéknek mostantól a pakisztáni merénylő hiányos emlékezetét és nehezen követhető vallomását kell összhangba hoznia a mindennél többet mondó, egyértelmű felvétellel.