Salah Abdeslam és négy másik vádlott távolmaradásával tiltakozik az ellen, hogy a belga nyomozók nem hajlandók személyesen megjelenni az esküdtszék előtt, inkább videókonferencia keretében tesznek vallomást. A dzsihadistákat személyesen is kihallgató rendőröket több mint két héten át hallgatják meg az esküdtek.
Több mint tíz belga rendőrt idézett be az esküdtszék tanúként. Biztonsági okokra hivatkozva már a per elején valamennyien jelezték, hogy csak névtelenül és videókonferencia keretében válaszolnak a kérdésekre, amihez joguk van a törvények szerint. A védelem képviselői azonban a kínos kérdések elöli menekülési kísérletnek látják a belga hatóságok álláspontját, és minden eszközzel megpróbálják elérni, hogy a rendőrök személyesen is megjelenjenek az esküdtszék előtt. Úgy vélik, hogy szemtől szemben könnyebben kaphatnának válaszokat kérdéseikre. A fővádlott, Salah Abdeslam ügyvédei azt is szóvá teszik, hogy néhány héttel ezelőtt a nyomozók arccal és névvel adtak interjút a nyomozásról az egyik belga tévécsatornán.
A vizsgálat jelentős részét a belga hatóságok végezték, ők tartóztatták le a vádlottak többségét a terrorcsoport belgiumi búvóhelyein, ők is hallgatták ki először valamennyiüket, s a vádirat az ő jegyzőkönyveikre épül. Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke a per elején elfogadta a védelem kérését a tanúk személyes beidézésre. A belga ügyészség azonban levélben közölte: amennyiben a nyomozók nem tehetnek vallomást névtelenül és interneten keresztül, nem válaszolnak a kérdésekre. Az esküdtszéknek nem volt más választása, elfogadta ezt a megoldást, amivel korábban csak a titkosszolgálati tisztek élhettek.
Elsőként a PFB 446 906 682 jelzésű nyomozót hallgatja meg az esküdtszék. A videókonferencián bejelentkező, maszkot viselő belga rendőr mellett a belga ügyészség egyik vizsgálóbírója és egy jogi szakértő foglal helyet. Kiderül, hogy a rendőr a központi nyomozóiroda helyett a belga szövetségi ügyészség brüsszeli székhelyéről jelentkezik be.
A rendőr a támadássorozatban meghalt kilenc terrorista közül ötnek mutatja be az életútját. A csoportot irányító Abdelhamid Abaaoud mellett a kávéházi teraszokon gyilkoló Chakib Akrouh, a nemzeti stadionnál öngyilkos merényletet végrehajtó Bilal Hadfi, a robbanóöveket gyártó és a 2016-os brüsszeli merényletekben meghalt Najim Laachraoui, valamint Mohamed Belkaïd radikalizálódásáról, szíriai tevékenységéről, majd Európába történő visszatéréséről beszél. Ez utóbbival a belga rendőrök a csoport brüsszeli búvóhelyén végeztek abban a lövöldözésben, amelynek során Salah Abdeslamnak sikerült elmenekülnie, néhány nappal a brüsszeli merényletsorozat előtt.
Ez az első alkalom, hogy az ügyészség, a védelem és a túlélőket képviselői ügyvédek, sőt még az esküdtszék elnöke is folyamatosan nem tetszésének ad hangot a tanú viselkedése miatt. Felolvasott vallomását követően ugyanis a belga rendőr csak tőszavakban hajlandó válaszolni a kérdésekre. Amikor pedig Abaaoud és a vádlottak viszonyairól kérdezik, a nyomozó egyszerűen megtagadja a válaszadást, pedig az hatással lehetne az ítéletre is.
„Erről majd egy másik kolléga fog részletekkel szolgálni” – mondja. Később úgy fogalmaz: „nem akarom lábbal tiporni azt, amit a kollégám fog erről mondani”, egy másik kérdést pedig azzal hárít el, hogy „nem szeretne butaságot mondani, ezért inkább majd a kollégája válaszol ebben a témában”, s még vagy húsz kérdésre ad hasonló válaszokat.
„Legyenek türelemmel, néhány nap múlva minden részletet megtudnak” – ígéri a nyomozó vallomása végén. „És mi van, ha egy hét múlva a kollégája azt válaszolja, hogy ezt meg ezt a kérdést Abaaoud kapcsán kellett volna feltenni?” – méltatlankodik az egyik ügyvéd. Erre már Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke válaszol: „Biztosíthatom, ha akkor sem kapunk választ, én magam fogok közbelépni”.
Amikor az ügyvédek egy olyan jegyzőkönyvről szeretnék kérdezni a tanút, amelyet ő maga írt alá, azt válaszolja, hogy az nem érinti azt az öt terroristát, akikről az imént beszélt. „Itt van az ön aláírása a jegyzőkönyven, és nem tehetek fel róla magának kérdését? Akkor kinek? – mondja dühösen a védelem egyik képviselője. – Ez az egész így komolytalan”. Egy másik védő színjátéknak minősíti a meghallgatást, mert szerinte az ügyészség képviselőivel az oldalán „a felügyelő minden második kérdés esetében önmagát cenzúrázza.”
A túlélők képviselői elsősorban arra kíváncsiak, hogy amikor tíz hónappal a merényletsorozat előtt a belga rendőrök sikeresen lecsaptak Verviers településen Abaaoud társaira, és tűzpárbajban megölték őket, közben őt magát miért hagyták futni. A terrorkommandó vezetőjéről ekkor már tudták az európai titkosszolgálatok, hogy merényleteket tervez, s a belga hatóságok ismerték a görögországi tartózkodási helyét is. Athént azonban késve értesítették, s a terrorista visszautazott Szíriába, mielőtt letartóztathatták volna. „Nem tudok információkkal szolgálni ebben a kérdésben. – mondja a belga nyomozó –, nincs erre felhatalmazásom”. „Ön itt nem felhatalmazott, hanem felesketett tanú – válaszolja Gérard Chemla sztárügyvéd, aki több civil felperest is képvisel a perben. – Ön a belga szövetségi bűnügyi rendőrség nevében tanúskodik, azaz önnek mindent el kellene nekünk mondania, amit a belga rendőrség tud az ügyben”. Amikor a tanú azt sem hajlandó elárulni, hogy mit tud Abaaoud öccsének állítólagos Szíriában bekövetkezett haláláról, az ügyvéd azt kéri az esküdtszék elnökétől, figyelmeztesse a tanút, hogy köteles az igazat mondani.
A következő nap hasonló forgatókönyv szerint folytatódik. A vádlottak közül öten nem jelennek meg, a tanúként videókonferencia keretében meghallgatott belga rendőr pedig kerüli az egyértelmű válaszokat. A 440.232.779 jelzésű nyomozó a fővádlott Salah Abdeslam bátyjának dzsihadista pályafutását mutatja be. Vallomását végig olvassa, fel sem néz a papírjaiból. Brahim Abdeslam a teraszokon lövöldöző kommandóhoz tartozott, s a merényletsorozat végén a Comptoir Voltaire nevű kávéházban öngyilkos merényletet hajtott végre. A vádiratból már ismertté vált, hogy a belga rendőrség az ő esetében hibákat követett el a merényleteket megelőző hónapokban. Az viszont nem egyértelmű, hogy a molenbeeki rendőrség vagy a szövetségi hatóságok felelősek-e azért, hogy a majdani kamikázét nem vették őrizetbe. A szövetségi nyomozó rövid prezentációjában egészen addig nem beszél a hatóságok mulasztásairól, amíg az ügyvédek nem kérdeznek rá a tényekre.
A belga hatóságok figyelme 2015 februárjában, a támadások előtt kilenc hónappal irányult Brahim Abdeslamra, miután a helyi rendőrségben felmerült a gyanú, hogy a férfi korábban Szíriában járhatott. Akkor még nem tudták, hogy rövid ott tartózkodása során Abdeslam lőgyakorlatokon is részt vett. Az erről készült felvételt az Iszlám Állam a terrortámadás után tette közzé propagandafilmjeiben.
Brahim Abdeslamot február 16-án gyorshajtás miatt igazoltatták Brüsszelben. A helyi rendőrség kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt már ismerte őt, az általa fenntartott bár a helyi kábítószer-kereskedők egyik központjának számított. Azt is tudták a rendőrök, hogy a bártulajdonos esténként az Iszlám Állam videóit nézegeti vendégeivel, de Abdeslamot nem tartották iszlamistának. A motozás során azonban találtak nála egy dokumentumot, amelynek az volt a címe, hogy „szülői engedély a dzsihádhoz”. A molenbeeki rendőrőrsön a Szíriából tíz nappal korábban hazatért férfit még aznap kihallgatták. „Tagadta, hogy köze lenne a dzsihádhoz” – mondja a belga szövetségi nyomozó. – A nála talált dokumentum kapcsán Abdeslam azt mondta, ez inkább annak a bizonyítéka, hogy ellenzi a terrorizmust, és azt is, hogy szüleik engedélye nélkül a fiatalok Szíriába utazhassanak”. A rendőrség még aznap szabadon engedte.
„Ugye egyetért velem abban, hogy átverte magukat?” – kérdezi a belga nyomozótól Martin Vettes, aki a fővádlott, Salah Abdeslam egyik ügyvédje. „Nem minket, hanem a helyi rendőröket – válaszolja a tanú. – Erről a kihallgatásról én csak november 14-én (a támadások másnapján) szereztem tudomást.”
„Nem tartom túlságosan komolynak az ön válaszát – kapcsolódik be a beszélgetésbe Negar Haeri, egyik másik vádlott, Mohamed Amri védője. – Itt van előttem a jegyzőkönyv, amely fekete-fehéren kimondja, hogy a szövetségi rendőrség tudott az ügyről.” Az ügyvédnő elmondja továbbá, hogy a helyi rendőrség jegyzőkönyvét a szövetségi rendőrség májusban részletesen kielemezte. „Nem értem, miért mondja ön azt, hogy a szövetségi rendőrségnek nem volt tudomása az eljárásról november 14-e előtt, miközben valójában mindenről tudtak. Ha végigolvassa a kihallgatási jegyzőkönyvet, megértheti, mekkora hibát követtek el, hiszen Brahim Abdeslam nem adott hihető válaszokat az önök kérdéseire. Kezünkben volt ez az ember, szinte tálcán kínálta fel magát!” „Én csak annyit mondtam – mentegetőzik a tanú –, hogy személy szerint én semmit nem tudtam november 14. előtt, nem azt, hogy a szövetségi rendőrség nem tudott semmit”. „Ön itt a szövetségi rendőrséget képviseli” – mondja az ügyvédnő. „Nem, a brüsszeli bűnügyi rendőrség igazgatója képviseli a szövetségi rendőrséget” – válaszolja a nyomozó. A helyzet még érthetetlenebbé válik, amikor az ügyvédnő felolvassa a belga szövetségi rendőrség 2015. május 11-i keltezésű jegyzőkönyvét, amely szerint semmi nem igazolja, hogy Abdeslam Szíriában járt. Azaz a szövetségi rendőrség megalapozatlannak tartotta a helyi rendőrség gyanúját, majd a belga ügyészség le is zárta az ügyet.
A helyi rendőrség egyébként a februári kihallgatáson lefoglalta Abdeslam telefonját. Annak tartalmát azonban csak 21 hónappal később, egy évvel a terrortámadás után elemezték ki a szövetségiek. Az adatokból kiderült, hogy a dzsihadista folyamatos kapcsolatban állt Abdelhamid Abaaouddal, a terrorkommandó vezetőjével, aki már 2014. júliusban azt írta Abdeslamnak, hogy várja Szíriában, hogy ő is csatlakozzon a „hitetlenek megtizedeléséhez”.
„Miért foglal le a rendőrség egy telefont?” – kérdezi didaktikusan Olivia Ronen, Salah Abdeslam védője. „Azért, hogy kielemezze a tartalmát” – válaszolja a nyomozó. „Meg kell állapítanom, hogy ez nem történt meg – mondja az ügyvédnő. Talán másképp alakultak volna a dolgok, ha ezt a beszélgetést idejében kiértékelik.” Ebben a pillanatban megszakad az internetes kapcsolat Belgiummal. „Hát ez meg elment?” – kérdi nevetve Olivia Ronen. A meglepetés csendjét a szerver gépi hangja töri meg: „Ön az egyetlen résztvevője ennek a beszélgetésnek”. Nevetés fut végig a teremen. „Szerintem elnök úr, a nyomozó megszökött” – viccelődik az ügyvédnő.
Miután a kapcsolat helyreáll, további két belga nyomozót hallgat meg az esküdtszék, akiktől az előbbiekhez hasonló, kitérő válaszokat kap a kérdésekre.