A sértettek öt hétig tartó meghallgatása után a vádlottak személyiségének vizsgálatával folytatódik a per. Az ábécésorrendnek megfelelően elsőként a fővádlott Salah Abdeslam, majd Mohamed Abrini lép a mikrofonhoz. Ők azok, akiknek a vádirat szerint öngyilkos merénylőként kellett volna végezni magukkal a párizsi, illetve a 2016. márciusi brüsszeli merényletekben. Korábbi kihallgatásaik során egyikük sem árulta el, hogyan maradtak mégis életben, most sem erről kérdezi őket az esküdtszék. A bírókat egyelőre a dzsihadisták terrortámadás előtti élete érdekli, indítékaik lelki gyökerű okainak feltárása. Az iszlám vallás felé fordulásuk, a radikalizálódásuk és a támadásokban játszott szerepük majd 2022 januárjában lesz a per tárgya.
A Brüsszelben szomszédként és barátként felnőtt két kamikáze-jelölt az esküdtszék előtt átlagos francia fiatalember benyomását kelti. Nem egyértelmű, hogy Salah Abdelam az ügyvédjei tanácsára mutatja magát most ilyennek, vagy a túlélők által elmondottak hatására váltott stratégiát. A fővádlott eddig politikai tribünként használta a pert, provokatív megszólalásaival inkább súlyosbítva saját helyzetét. Szeptemberben az Iszlám Állam terrorszervezet katonájaként mutatkozott be talpig feketébe öltözve, most viszont világos inget, szürke kötött kardigánt visel, levágatta a haját, a szakálla is rövidebb és rendezettebb. Miközben az elmúlt hat évben megtagadta a vallomástételt, most ha röviden is, de készségesen és udvariasan válaszol a kérdésekre. Időnként még öniróniával is, amire a terem őszinte nevetéssel reagál. Ha nem a legvéresebb franciaországi terrortámadás fővádlottját hallgatnánk, akár kellemes délutáni beszélgetésnek is tűnhetne ez a két óra.
Elmondja, hogy 1989. szeptember 15-én Brüsszelben született marokkói bevándorló családban, már francia állampolgárként. Szülei először Franciaországba érkeztek vendégmunkásként, itt állampolgárságot kaptak, majd Brüsszelben telepedtek le, ott alapítottak családot. Apja harminc éven át villamosvezető volt, anyja háztartásbeli.
„A negyedik gyerek vagyok öt testvér közül. Három bátyám és egy húgom van. Mit szeretnének még tudni?” – kérdezi nyugodt hangon Abdeslam. Gyerekkorát nagyon egyszerűnek nevezi, de megvolt mindene, szerették egymást a családban, ahol mindig jó hangulat volt, ő maga kedves és segítőkész gyerek volt. Jó tanuló volt, leérettségizett, majd technikumot végzett, 2009 és 2011 között másfél évig az apja mellett dolgozott szerelőként a brüsszeli tömegközlekedési vállalatnál (STIB), miközben taxisofőri vizsgára készült. Közben sportolt, elsősorban focizott és küzdősportokat űzött.
2010-ben egy görbe este utáni, előre nem eltervezett betörési kísérlete miatt előzetes letartóztatásban volt öt hétig, ezért elbocsátották munkahelyéről. Abdeslam szerint ez volt a fordulópont az életében.
„Ki volt a társa a betörésben?” – kérdezi az esküdtszék elnöke. „Erről nem szeretnék beszélni” – válaszolja halkan.
Az esküdtszék elnöke viszont felidézi, hogy Abdeslam gyerekkori barátjával, Abdelhamid Abaaouddal, a terrortámadás operatív vezetőjével kísérelte meg a betörést, de a rendőrség rajtakapta őket. Abdeslam nem tartja magát „bűnözőnek”, hangsúlyozza, hogy nem rabolni, hanem iszogatni indult a barátaival, véletlenül keveredett bele az ügybe, és soha többet nem voltak betörési tervei.
Elbocsátását követően alkalmi munkákból élt, többször is elítélték ittasan vagy kábítószer hatása alatt elkövetett gyorshajtásért. Időnként segített a bátyjának, Brahimnak, aki egy bárt működtetett, testvérei közül őt szerette legjobban. Brahim egyébként a terrorkommandó egyik tagja volt, öngyilkos merénylőként végezte az egyik párizsi kávéházban.
Megtudjuk azt is, hogy Salah Abdelam szerette az alkoholt, sakkozott, esténként szívesen járt diszkóba vagy kaszinóba. „Igen, korábban ilyen voltam – mondja. – Belgiumban születtem, ott nőttem fel, állami iskolába jártam. A nyugati értékek szerint neveltek, úgy éltem, ahogy megtanítottak Nyugaton élni. Meg akartam nősülni, gyerekeket akartam. De feladtam ezt a tervemet, amikor más dolgok felé fordultam.” „Milyen más dolgok felé?” – kérdezi az esküdtszék elnöke. „Hát, amilyeneket most itt a szememre hánynak” – mondja. Arra a kérdésre, hogy mit tekint nyugati értékeknek, elmondja: „szabadosan élni, nem foglalkozni Istennel, azt csinálni, azt enni vagy inni, amihez kedve van az embernek”.
Abdeslam a legszigorúbb körülmények között fogva tartott rab Franciaországban. A Párizshoz közeli Fleury-Mérogis fegyházban, magánzárkában él hat éve, 24 órán át kamerákkal figyelik, amit „csak Istennek köszönhetően” tud elviselni. Anyja, nagynénje és húga rendszeresen látogatja, naponta két órát sétálhat az udvaron, ahonnan „nem látni az eget a sok rácstól és szögesdróttól”. Van, hogy napokig egyetlen szót sem szól senkihez. Szeretett volna tanulni, francia irodalmat és matematikát, de erre nem kapott engedélyt. Mielőtt börtönbe került, csak a Koránt olvasta, azóta viszont „mindenféle könyveket”.
Az egyik esküdt megkérdezi, hogy miért nem kérte szabadlábra helyezését az elmúlt hat évben. Félénk mosollyal válaszol: „Mert nehéz elképzelni, hogy szabadon engednének”. Nevetés a teremben. Akkor is jót derül a hallgatóság, amikor kijelenti, hogy a marokkói igazságszolgáltatás nem hasonlítható a franciához. Egy verekedés miatt ugyanis 2010-ben négy hónapot töltött börtönben Marokkóban, de szerinte igazságtalanul vádolták meg.
Az esküdtszék elnöke elmondja, hogy Abdeslam eleinte sértegette a fegyőröket, „hitetleneknek, SS-katonáknak és a társadalom szemétjének” nevezve őket, akik jelentésükben paranoiásnak írták le őt, mert azt hangoztatta, hogy meg akarják mérgezni. A vádlott nem kívánja kommentálni ezt az időszakot. Az esküdtszék elnöke ekkor megjegyezi, hogy 2019 óta Abdeslam tisztelettudóan viselkedik a börtönben.
A 36 éves Mohamed Abrini is nyugodt, szeretetteljes gyerekkoráról számol be. Abdeslámékkal szomszédok voltak Brüsszelben, az arab bevándorlók által lakott Molenbeek negyedben. Apja kőművesként jól keresett, hét gyereket nevelt fel. Ő 17 éves korában megbukott, ott is hagyta az iskolát. Nem sokkal később gépkocsilopásért egy évre börtönbe került. Az elmúlt húsz évben összesen hatszor ítélték el betöréséért vagy erőszakért, Abrini azonban azt mondja: „Nem hiszem, hogy valami nagystílű szélhámos lennék”. Két bebörtönzés között alkalmi munkákból élt, volt eladó és takarító is, majd lopott pénzből nyitott egy büfét. Sokat utazott, szerencsejátékokra olykor elköltött akár ötezer eurót is egyetlen nap alatt. Meg akart nősülni, a lagzihoz már a termet és a menüt is megrendelte, amikor ismét elkapták, és börtönbe került. Szabadulása előtt egy héttel, 2015-ben halt meg az öccse Szíriában, ettől kezdve mindenáron Szíriába akart menni, s egy hónappal később oda is utazott. A vádiratból tudjuk, hogy ott aztán dzsihadista kiképzést kapott.
Az áldozatok egyik ügyvédje azt firtatja, hogy miközben Abrinit jó iskolákba járatták, s még felnőttként is a szüleivel lakott, miért tért rossz útra. „A szüleim természetesen csalódottak, ők mindent megtettek azért, hogy sikeres legyek az életben, s nagyon szerettem volna, hogy apám büszke legyen rám. Nem tudok önnek mit válaszolni. Talán a környék, ahol éltünk, az volt rám rossz hatással”.
„De hát a bátyja sikeres lett az életben, pedig ő is Molenbeekben nőtt fel” – szól közbe az esküdtszék elnöke.
„Ha mérlegre tesszük, ki rontotta el az életét és kinek sikerültek a dolgok Molenbeekben, 80-20 százalék az arány – válaszolja Abrini. – A többség elbukott, de van, akinek sikerült, én azok közé tartozom, akiknek semmi nem jött össze”.