Öt héten át tartott a párizsi különleges esküdtszéken a 2015. november 13-i párizsi merényletek túlélőinek és az áldozatok hozzátartozóinak meghallgatása. Mintegy 350-en tettek vallomást. Utolsóként Arthur Dénouveaux-t, a több, mint négyszáz túlélőt képviselő Life for Paris egyesület alapítóját és elnökét hallgatják meg az esküdtek. Kérésére Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke engedélyezi, hogy a Bataclan elleni merényletről készült kétórás hangfelvételből öt percet lejátsszanak a teremben. Korábban a terrorelhárítási ügyészség úgy ítélte meg, hogy a felvétel végighallgatása túlságosan megviselné a hallgatóságot, ezért a bizonyítási eljárásban a nyomozók csak azt a fél percet játszották le belőle, amelyen az első sorozatlövések hallhatók.
Arthur Dénouveaux szerint – aki maga is túlélője a Bataclan elleni támadásnak – fontos, hogy azokat a bizonyítékokat is meghallgassa és megnézze az esküdtszék, amelyeket nem lehet szavakkal leírni, s amelyek a maguk nyers valóságában mutatják meg, mi is történt valójában.
A Life for Paris megítélése szerint a perben túlságosan nagy gondot fordít az esküdtszék a poszttraumatikus stresszhelyzetek elkerülésére, miközben az elmúlt hetekben az érintettek a legapróbb és legmegrázóbb részletekig elmondhatták, hogy mit éltek át. Úgy véli, a kép- és hangfelvételek olyan részletekkel is szolgálhatnak a szörnyűségről, amelyeket nemcsak elmondani, de elképzelni sem lehet.
A kiválasztott részlet elején messziről hallani a merénylők hangját, akik Szíriára és Irakra hivatkoznak, majd megemlítik François Hollande volt elnök nevét, valamint az amerikai és francia katonák bombázásait. „Mi itt, a földön bombázunk, nekünk nincs szükségünk repülőkre – mondja egyikük franciául, miközben eldördül egy lövés. – Az első, aki feláll, halott. Fejbe lövöm az elsőt, aki megmozdul, világos? Aki megpróbálja igazolni (Hollande-ot), megölöm. Érthető vagyok?” Aztán ismét lövések csattannak, feltehetően a földön fekvőket végzik ki egyesével a terroristák. „Csak az elnökötökre, François Hollande-ra haragudhattok. Ő tehet erről a mai mészárlásról, és tudnotok kell, hogy ez csak a kezdet” – mondja, továbbra is nyugodt hangon.
A felperesek közül többen a kezükbe hajtják a fejüket, mások átölelik egymást. Néhányan elhagyják a termet.
A felvétel végén egymás után hat lövés hallható, egy ijedt férfihang, majd egy nagyobb robbanás. Az egyik terrorista, Samy Amimour robbantotta fel magát a színpadon, amikor egy rendőr a társával behatolt az épületbe, és rálőtt a merénylőre.
A per elején a fővádlott Salah Abdeslam kijelentette, hogy a terroristáknak nem volt személyes bajuk azokkal az emberekkel, akiket megöltek, a támadásokat Franciaországnak szánták. Azaz megpróbált elvonatkoztatni a konkrét gyilkosságoktól, s ennek megértését kérte a hallgatóságtól. Ezért felmerül a kérdés: ha az esküdtszék az óvatosságra és a kíméletre hivatkozva eltekint a megölt emberek holttesteinek és minden kegyetlen kép- és hangfelvétel bemutatásától, nem Abdeslam kérését teljesíti éppen, s az ő elvonatkoztatását erősíti?
Az elmúlt öt hétben a hallgatóság minden alkalommal megrendült, amikor a hozzátartozók részletesen beszéltek elvesztett szeretteikről, gyakran fotókat is bemutatva róluk. Talán még a vádlottak közül is néhányan, de szembesülniük nem kellett a tömegmészárlás brutálisan kegyetlen közvetlen következményeivel: a véletlenszerűen meggyilkolt emberek holttesteinek látványával. Érthető, ha a felperesek és az újságírók nem nézik szívesen ezeket a képeket, de talán néhányat mégis érdemes lett volna bemutatni annak érzékeltetésére, hogy az esküdtszéknek épp egy ilyen véres tömeggyilkossággal szemben elsődleges kötelessége erőt felmutatni és igazságot szolgáltatni. Erre utalt a túlélők egyesültének elnöke is.
Arthur Dénouveaux szerint egyébként a terrortámadások áldozataival a társadalom is az ártatlan áldozattá válás jelképeként bánik, s emiatt a túlélők időnként a saját történetükben is olykor kívülállóknak érzik magukat. A november 13-i merényletsorozat olyan mélyen érintette a francia társadalmat, hogy az számos összeesküvés-elméletnek és mítosznak is teret engedett. A túlélőknek még ezt a terhet is cipelniük kell magukkal immár hat éve. Majd így folytatja: „Hihetetlen, mennyire békésen zajlik ez a per. A bírók mindenkit nagy nyugalommal végighallgatnak, mi pedig furcsamód szinte jól érezzük magunkat közben a tárgyalóteremben.”
Végül bejelenti, hogy a 450 tagot tömörítő egyesület a per végén feloszlik. „Azért hoztuk létre az egyesületet, mert mankóra és külső védelemre volt szükségünk, egyrészt ahhoz, hogy tudjunk egymás között beszélni, másrészt ahhoz, hogy a társadalomhoz és a politikusokhoz is tudjunk szólni. A per után fel kell számolni ezt a mankót, hogy ismét együtt tudjunk haladni a társadalommal. Ez nem jelenti azt, hogy a közösségünk eltűnik és megszűnnek a barátságok, csak azt, hogy hivatalos formában nem működünk tovább, megpróbálunk visszavonulni a reflektorfényből, és újból átlagos életét élni.”