A Stade de France-nál és a kávéházak teraszain elkövetett merényletek túlélői három napja járulnak egymást követve az esküdtszék elé, hogy sérüléseikről, kettétört életükről, az örökké velük maradó traumákról beszéljenek, és felidézzék halottaik emlékét. S három napja tanakodnak az újságírók, hogy a vádlottak padján helyet foglaló 14 gyanúsított mit érezhet és gondolhat azon ártatlan és névtelen emberek tanúvallomásait hallgatva, akik a terrortámadásokat elszenvedték. Ismét Salah Abdeslamtól érkezik az első válasz.
A fővádlott egy muzulmán tanú, Aminata Diakite vallomástétele után kér szót. A mali származású nő testvérét, Astát a Le Carillon kávéháznál lőtték agyon. „Akik ilyet tettek, nem muzulmánok, a mi iszlámunk tiltja az emberölést” – mondta a fekete bőrű fiatal nő. Nem ő az első a pulpituson, aki így fogalmaz, az eddig meghallgatott negyven felperes közül öten kihangsúlyozták, hogy muzulmánok, de hitüknek semmi köze a dzsihadista ideológiához.
Aminata Diakite már befejezte a vallomástételt, de még nem hagyta el a pulpitust, amikor Abdeslam szólásra jelentkezik. Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke habozik bekapcsolni a vádlott mikrofonját. „Ez nem a megfelelő pillanat – mondja –, nem vagyok abban biztos, hogy a felperesek pont most akarják hallani az ön tanúvallomását. Csak akkor beszélhet, ha valamivel kevésbé lesz provokatív, mint eddigi megszólalásai alkalmával, különben azonnal kikapcsolom a mikrofonját” – figyelmezteti a bíró, és megadja a szót.
„Nem provokálni akarok, legalábbis nem jobban, mint azok, akik tegnap kaptak szót” – kezdi Abdeslam arra az indulatos túlélőre utalva, aki az előző nap csőcseléknek, nyomorult kis ördögnek és senkiházinak nevezte őt.
„Ön provokált elsőként” – válaszolja az esküdtszék elnöke, emlékeztetve arra, hogy tíz nappal ezelőtt Abdeslam testvéreinek nevezte a vérengző terroristákat.
A kivetítőkön Abdeslam arca látszik közelről. Levágatta a haját, a szakálla is rövidebb. Elegánsan, öltönybe öltözött. Leveszi a maszkját.
„Az imént meghallgatott áldozatok magukénak vallják az iszlámot – kezdi. – Amit most mondok majd, nem mindenkinek fog tetszeni. Mi a hitetleneket támadjuk, nem állt szándékukban muzulmánokat is meglőni. Hallom, hogy nagyon sokan szenvednek, hallom az áldozatokat, nem kételkedem abban, hogy mindannyian jó emberek, hogy vannak érdemeik. De nekünk is vannak áldozataink Szíriában, Irakban. Ők a koalíció légi csapásaiban haltak meg”.
Az esküdtszék elnöke közbevág: „Erről majd később lesz szó. Ezt már egyszer elmondta”.
Abdeslam folytatja: „Most csak az iménti tanúnak szeretném mondani, hogy mi nem a muzulmánokat célozzuk, és ha a testvére muzulmán volt és meghalt, az véletlen volt a részünkről”.
Morajlás a teremben, többen hangosan tiltakoznak.
„Véletlen?” – kérdez vissza a bíró.
„Várjanak… Nem véletlen – korrigálja magát Abdeslam. – Muzulmánokat nem támadunk, csakis a hitetleneket célozzuk.”
„Köszönet a nem muzulmánok nevében” – mondja ironikusan az esküdtszék elnöke.
Ekkor megszólal a tanú. „De hát Franciaországban rengeteg muzulmán él. Amikor megtámadtok egy helyet, nem tudhatjátok, hogy vannak-e ott éppen muzulmánok vagy sem!” – kiáltja dühösen Aminata Diakite a fővádlott felé, aki csendben leül.
Az, amit Abdeslam mond, alapvetően eltér attól, amivel a per elején ő maga próbálta igazolni a terrortámadást. Szeptember 15-én azt állította ugyanis, hogy a merényletsorozat válasz volt a nemzetközi koalíció szíriai és iraki légi csapásaira. Vallásról akkor nem beszélt. Azt bizonygatta, hogy Franciaország volt a célpont, amiért francia repülők bombázták az Iszlám Állam területét. „Hallottam, hogy François Hollande szerint Franciaország ellen az értékei miatt harcolunk – mondta két héttel ezelőtt –, és azért, hogy megosszuk az embereket. Ez hatalmas hazugság!” Most viszont különbséget tesz hitetlen és muzulmán vallású franciák között, ezzel a saját korábbi politikai üzenetét még zavarosabbá téve.
Ennek alapvető oka az lehet, hogy nem ugyanahhoz a közönséghez szól, mint akkor. A dzsihadista csoportok általában védekező szent háborúról, a megtámadott muzulmán területek védelméről beszélnek, amikor az általuk elkövetett merényletek célkeresztjében lévő, s ellenségüknek tekintett emberekhez szólnak. Amikor viszont a muzulmán közvélemény előtt kell igazolni az emberöléseket, akkor már különbséget tesznek a hitetlenek és az általuk járulékos veszteségek közé sorolt áldozatok között. Ez utóbbit Abdeslam véletlen balesetnek nevezi.
Abdeslam szavai a per kezdete óta most először váltanak ki hatást a társaiból. Yassine Atar, a terrortámadások kitervelőjének és megrendelőjének, a Szíriában megölt Oussama Atarnak öccse kér szót. „Nagyon megérint, amit tegnap óta hallok, elsősorban Maya tanúvallomása. Nem aludtam egész éjjel. Szeretném, hogy mindenki tudja, vannak a vádlottak padján olyan emberek, akik a leghatározottabban elítélik ezeket az atrocitásokat. Kérem az áldozatokat, engedjék meg, hogy a legmélyebb együttérzésemet fejezzem ki”. Ő az egyetlen eddig, aki megpróbál kibújni a fővádlott árnyékából.