A per harmadik hete a két utolsó kávéházi támadás helyszínelésének ismertetésével kezdődik. A legtöbb áldozatot a La Belle Équipe teraszán szedte az úgynevezett teraszkommandó: az alig két percig tartó lövöldözésben 21-en haltak meg és ugyanennyien megsebesültek. Néhány perccel később a terrorcsoport három tagja közül a fővádlott bátyja, Brahim Abdeslam, a Le Comptoir Voltaire pultjánál robbantotta fel magát, de ott csak ő halt meg, 11 ember pedig megsérült. Az öngyilkos merényletről felvétel is készült, amelyet levetítenek a tárgyalóteremben.
Az első helyszínen a RIO 1039672 jelzést viselő, a másodikon a RIO 1206362-es nyomozó helyszínelt. Egyiküket Versailles-ból, kollégáját Lille-ből hívták segítségül Párizsba 2015. november 13-án este, miután a fővárosi bűnügyi rendőrségnek nem volt elég helyszínelője az összehangolt támadássorozat bizonyítékainak rögzítéséhez. Mindketten névtelenül tesznek tanúvallomást.
A fekete öltönyt és fehér inget, hozzá fekete nyakkendőt viselő, alig harminc évesnek látszó szakállas, vékony, szőke, nyomozó elmondja, hogy amint értesült a párizsi terrortámadásokról, azonnal szolgálatra jelentkezett, este 11-kor a párizsi főügyész már a La Belle Équipe-hez küldte. „Konvojban megyünk, gépkocsival – emlékszik vissza. – Párizsban már nyomasztó hangulat fogad, a közlekedés leállt a városban, semmi zaj, csak a mentők szirénáit hallani.” 17 versailles-i kollégájával valamint 14 tudományos és technikai szakértővel érkezett a helyszínre. „A teraszon 13 áldozatot találunk letakarva. A Le Petit Baïona étteremben a mentősök orvosi ellátóhelyet alakítottak ki, hat embert nem tudtak már újraéleszteni” .

A nyomozó egy 28 másodperces felvételt mutat be, amelyet a kávéház mögötti épület egyik erkélyéről rögzített mobiltelefonjával egy lakó. Két, sötét ruhát viselő fegyveres férfi száll ki egy fekete Seat típusú gépkocsiból, és a kávéház terasza elé fut. Sorozatlövések dördülnek, de a helyszínt nem látjuk. Egy-egy sorozat között hallani az emberek riadt kiáltásait az épület mögül. Az egyik terrorista egy arra haladó gépkocsira lő, de nem találja el. A terrorkommandó vezetője, a narancsszínű sportcipőjéről jól felismerhető Abdelhamid Abaaoud visszamegy az autóhoz, és beül a volánhoz, majd Brahim Abdeslam követi az anyósülésre. A harmadik dzsihadistát, Chakib Akrouhot nem látjuk, de halljuk, hogy a merényletsorozat legvégén a halálos csendben együtt kiállítják: „Allahou akbar!”
A helyszínen 165 töltényt találtak, az egyik Kalasnyikovból 57, egy másikból 37, egy harmadikból 71 golyót lőttek ki. Az egyik áldozat családja azt kérdezi az ügyvédje révén, hogy melyik terrorista ölte meg a hozzátartozójukat. RIO 1039672 sajnálkozva mondja, hogy erre nem tud válaszolni. Elmeséli viszont, hogy néhány perccel a lövöldözés előtt a terroristák egy piros lámpánál megálltak a gépkocsijukkal, s egyikük kikiáltott ablakon két járókelőre: „Ma este az Iszlám Állam elvágja a torkotokat!” Amikor a két orvostanhallgató láthatóan nem vette őt komolyan, hozzátette: „Nem viccelek!”
A nyomozó fotókat vetít, amelyeken az áldozatok ruhadarabokkal és színes terítőkkel letakart holttestei láthatók a járdán. Majd egy rajzot látunk, amelyen apró színes sziluettek jelzik az egymás hegyén-hátán heverő holttesteket. A rendőr egyesével elmondja mindegyikük nevét, korát, és azt, hogy pontosan hol érte őket a lövés. A rajzokon kivehető, hogy többen egymást átölelve haltak meg. Köztük két pár: Marie-Aimée Dalloz és Thierry Hardouin, valamint Lamia Mondeguer és Romain Didier. A felfordulás kellős közepén egy váza áll, benne hatalmas rózsacsokor. A következő fotón azok holttestét látjuk fehér lepedővel letakarva, akiket a szomszédos étteremben nem tudtak megmenteni a mentősök.
„A Belle Équipe-ben két születésnapot ünnepeltek aznap este, a vendégek többsége ismerte egymást, hétvégi bulihangulatban voltak” – idézi a nyomozó a meghallgatott túlélőket és tanúkat. Az esküdtszék elnöke hozzáteszi, hogy két áldozat később, a kórházban halt bele sérüléseibe.
A nyomozó már indulna, amikor Salah Abdeslam feláll, és udvariasan szót kér. „Jól hallanak? Jó napot kívánok, mindenkinek. Először is lenne egy kommentárom a nyomozók által bemutatott felvételekhez. Ha kiragadjuk azokat a kontextusukból, a látvány engem is felháborít. De, ha kontextusukban szemléljük, nem tudom elítélni őket.” Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke a legnagyobb nyugalommal reagál: „Rendben. Van még valami?” A fővádlott folytatja: „Franciák, németek, belgák, mindenféle állampolgárságú emberek, egyesek közülük muzulmán vallásúak, Szíriába és Irakba emigráltak azért, hogy méltósággal gyakorolják a vallásukat. És Franciaország legyilkolta, megölte, lemészárolta őket. Miközben Franciaország a halottjait számolja, mi már rég nem is számoljuk őket. Háborúzhatunk egymás ellen, utálhatjuk egymást, de a párbeszéd lehetőségét mindig nyitva kell hagyni”.
A tárgyalóteremben sokan kínjukban nevetni kezdenek, mások hangosan méltatlankodnak.
„Van némi provokáció abban, amit mond” – szólal meg az esküdtszék elnöke. „Nincsen” – veti közbe a vádlott. „De igen, Abdeslam úr. Párbeszédet nem úgy szokás folytatni, hogy Kalasnyikovokkal lövünk étteremben vagy koncertteremben szórakozó emberekre.” A fővádlottat azonban nem lehet kibillenteni gondolatmenetéből: „Franciaország áldozatként állítja be magát, miközben mindannyian tudjuk, hogy ő támadt elsőként”. Jean-Louis Périès már emelt hangon válaszol: „Nem a teraszokon kivégzett emberek voltak az agresszorok Szíriában. A témát illetően lesznek majd szakértői tanúvallomások, most azonban haladjunk tovább!” Abdeslam rátesz még egy lapáttal: „Csak azt akarom mondani, hogy november 13-a elkerülhető lett volna”. Az elnök: „Ez provokáció”. Abdeslam: „Nem az. Viszont el tudnak kerülni egy újabb november 13-át. Ezért említettem a párbeszédet. Amikor a nyomozók előadják beszámolóikat, az olyan, mintha egy könyv utolsó lapjait olvasnák. Ahhoz, hogy a könyvet megértsék, az elején kell kezdeni”. Az esküdtszék elnöke: „Ebből elég volt!” De Abdeslamnak még van mondandója. „Egy utolsó dologgal szeretném befejezni. Ezek a terroristák a testvéreim”. Morajlás a teremben. „Ezt pontosan tudjuk” – mondja Jean-Louis Périès, és felfüggeszti a tárgyalást.
Rövid szünet után a merényletek óta nyugdíjba vonult, lille-i, szemüveges, őszülő nyomozó érkezik az esküdtszék elé. Ő vezette a helyszínelést a Le Comptoir Voltaire kávézóban, ahol Brahim Abdeslam felrobbantotta magát. Ismét leereszkedik a vászon az esküdtszék mögött. A bár térfigyelő kamerája rögzítette, ahogy 21 óra 41 perckor a fekete bőrdzsekit és kék nadrágot viselő terrorista belép, körbenéz, félrelök egy pincérnőt, aki emiatt rászól. Ekkor az idősebb Abdeslam visszafordul a pincérnő felé, és bal kezét a dzsekije felé mozdítja. Füst áramlik szét, Brahim Abdeslam a földön fekszik – szörnyethalt. Pánik tör ki a kávéházban, de a folytatást nem láthatjuk, a nyomozó mondja el, hogy egy nyugdíjas orvos és egy ápoló is a közelben tartózkodott. Mindketten azt hitték, hogy gázrobbanás történt, a földön fekvő terroristához siettek, és szívmasszázzsal megpróbálták újraéleszteni. Kinyitották a dzsekijét, szétszakították a pólóját. Amikor meglátták az elektromos kábeleket a testén, abbahagyták az élesztést. A robbanómellénynek csak a hátsó része lépett működésbe, 120 csavart repítve a levegőbe. Tizenegyen megsérültek, közülük hárman súlyosan. Halálos áldozat itt nem volt. A RIO 1206362 jelzésű nyomozó szerint Brahim Abdeslam a kávéházban azt a helyet kereste és ott robbantotta fel magát, ahol a legtöbben voltak. A terrorista hasáról a tűzszerészek vették le az érintetlen robbanóövet.
Salah Abdeslam, tekintetével a vászonra tapadva, érzelmeit gondosan elrejtve, csendben nézi végig bátyja halálát.