Mohamed Abrini a fővádlott gyerekkori barátja. Ügyvédjei arról próbálják meggyőzni az esküdteket, hogy ne az ügyészség által indítványozott életfogytiglani, hanem csak harminc év szabadságvesztésre ítéljék ügyfelüket, aki a támadás előtti este meggondolta magát.
Mohamed Abrini a terrorkommandó tagjaként a támadást megelőző napon érkezett Brüsszelből Párizsba, saját szavai szerint a „halálkonvojjal”, majd éjszaka taxival visszament a belga fővárosba. Négy hónapon át bujkált, majd a brüsszeli repülőtéren tűnt fel ismét, a 2016. márciusában elkövetett terrortámadásnál. A térfigyelő kamerák felvételei szerint azzal a későbbi két öngyilkos merénylővel érkezett, akik 16 embert öltek meg. Neki is kamikázeként kellett volna meghalnia, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és elmenekült, bombáit a maga előtt tolt csomaggyűjtő kocsiban hagyta. Néhány héttel később vették őrizetbe Brüsszelben. Ősszel a belga fővárosban is bíróság elé kell állnia.
„Az életfogytiglani úgy lebeg itt a fejünk felett, mint egy keselyű az emberiség felett – mondja vehemensen Marie Violleau ügyvédnő az öt vádlottat fenyegető büntetésről. – Az életfogytiglani olyan mintha kivennék a cellák rácsai közül az eget. Mintha a börtönudvarról kiszippantanánk a friss levegőt. Mintha a börtön plafonját olyan alacsonyra építenénk, hogy soha ne tudja magát kihúzni az ember.” Majd Abrini kétszeres megfutamodását próbálja meg védence előnyére fordítani. „Mohamed Abrini bűnös, meg fogják büntetni, s ezt ő is jól tudja, de ne felejtsék el, hogy ő végig kételkedett. 2015. november 12-én este nemet mondott, nem akarta végigcsinálni küldetését, becsapta az ajtót. Ő nem volt ott, nem fogott Kalasnyikovot a kezében, nem lövöldözött vaktában a kávéházi teraszokon, nem viselt robbanómellényt. November 13-án nem ölt meg senkit.” Marie Violleau arra is emlékeztet, hogy a perben Abrini néhány új részlettel is szolgált a bíróság számára, s egyértelműen elhatárolódott az Iszlám Államtól.”
„Az életfogytiglani börtönbüntetés, a magánzárka túl sok egy olyan embernek, aki menet közben meggondolta magát. Túl sok, hiszen megtette az első lépést a közösség, az igazság felé, amikor szembement az Iszlám Állammal, és az emberek közössége felé indult.”
Abrini ügyvédjei szívesebben beszélnek védencük összetett személyiségéről, mint a merényletek előkészítésében játszott szerepéről. Úgy vélik, hogy az ítéletnek tekintetbe kell vennie a vádlottak személyiségét is. „Abrini a bizonytalanság, a félárnyék” – fogalmaz Marie Violleau a kommandó 11. tagjáról, aki a perben az mondta: ha tehetné, megvenné a világbékét, de nincs annyi pénze. „Ő nem az Iszlám Állam katonája, ő csak azután indult el Szíriába, hogy megtudta: az öccse ott halt meg. Ez volt a mozgatórúgó. Ahhoz, hogy ítélkezhessünk, előbb meg kell érteni a dolgokat”.
A megfutamodott terrorista másik ügyvédje, a belga Stanislas Eskenazi azt a környezetet akarja megértetni az esküdtekkel, amelyben ő maga is felnőtt, Abrinihez és a per legtöbb vádlottjához hasonlóan. Úgy beszél róluk, mint akikkel együtt töltötte volna gyerekkorát a brüsszeli Molenbeek negyedben.
„Most elviszem önöket a házainkba, a nappalijainkba, a kávéházainkba, és megpróbálom önökkel megértetni, hogy ezek az emberek miért a szíriai harcokban találták meg életük értelmét” – kezdi az ügyvéd. Mosolyogva, szinte nosztalgiázva mesél Brüsszel marokkói bárjairól, ahol kannabiszfüstben kockáznak az emberek, miközben a tévé az Al-Jazira arab hírcsatornára van kapcsolva. „Ezeken a tévéken láttuk szeptember 11-ét, az afganisztáni és az iraki konfliktust, az iraki Abu Ghraïb börtönről készült felvételeket (amelyeken amerikaiak kínoztak iraki foglyokat). Láttuk az arab tavaszt és a Nyugat által fizetett diktátorokat. Aztán láttuk Szíriát, Bassár el-Aszad rezsimjének kegyetlenkedéseit. Vannak olyan negyedek és olyan hangulatok, amelyekben a dzsihadizmus táptalajra talál. Na, egy ilyen környezetben nőtt fel Mohamed Abrini”.
Stanislas Eskenazi beszéde végén arányosságot kér az esküdtszéktől az ítélkezés során. Reda Hamét hozza fel példának, akit Szíriából küldtek Európába merényletet elkövetni, de időben lekapcsolta őt a francia terrorelhárítás. Tizennégy év szabadságvesztésre ítélték, pedig neki nem állt szándékában meggondolnia magát, emlékeztet az ügyvéd. Azt is felidézi, hogy amikor meg Abrinit november 12-én, lemondott arról, hogy öngyilkos merénylőként végezze, a terrorcsoportot vezető Abaaoud azzal ösztönözte és fenyegette, hogy ha nem teszi meg, élete hátralévő részét akkor is börtönben fogja tölteni. „Ítélkezzenek úgy, hogy Abaaoudnak ne legyen igaza! Erre kérem önöket” – mondja Eskenazi.