A pakisztáni Muhammad Usman és az algériai Adel Haddadi nem tudott időben csatlakozni a brüsszeli terrorcsoporthoz, mert a görög, majd az osztrák hatóságok feltartóztatták őket. Egyikük védője azzal érvel az esküdtszék előtt, hogy bár merénylőnek küldték őket Európába, ám amikor a támadás célpontjait és dátumát véglegesítették a kitervelők, már nem számoltak a két dzsihadista részvételével.
Muhammad Usman alig szólalt meg a perben. Még a korát sem ismerjük pontosan. Fején fülhallgatóval, urdu tolmácsok segítségével szinte mozdulatlanul ülte végig a vitákat. Két védője a per 140. napján hatásos beszédben mutatja be a hallgatóságnak a rejtélyes pakisztáni kamikázejelöltet.
Az ügyészség által „késve érkezőknek” nevezett duónak a vád szerint november 13-án meg kellett volna halnia Párizsban az általuk generált terrortámadás során, ha nem húzódik el európai bolyongásuk a migránsok között. Mindketten beismerték, hogy Szíriában kaptak megbízatást, ugyanakkor, amikor a Stade de France-nál öngyilkos merénylőként meghalt két iraki társuk. Annyit közölt velük Oussama Atar, a merénylet kitervelője, hogy „erőszakos cselekményt kell végrehajtaniuk Franciaországban ”.
A két iraki, a pakisztáni és az algériai ugyanazzal a migránshajóval szelte át az Égei-tengert, de a két utóbbit a határrendészet – hamis szíriai útlevelük miatt – egy görög szigeten őrizetbe vette, és csaknem egy hónapig fogva tartotta. A vád szerint ezért nem tudtak időben csatlakozni a kommandóhoz. A terrorelhárítási ügyészség terrorista bűnszövetkezetben való részvétel miatt a maximális húsz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta rájuk, azt feltételezve, hogy a merénylet estéjén egy negyedik kommandót alkottak volna.
Edward Huylebrouck, a pakisztáni ügyvédje nem vitatja a tényeket, miután az ügyfele beismerte, hogy igent mondott a franciaországi megbízatásra, bár akkor részleteteket nem mondtak neki a támadásról. „Járt Szíriában. Vitathatatlan, hogy az Iszlám Államhoz tartozott. Nem a felmentetését kérjük” – mondja az ügyvéd. Ugyanakkor elégedetlenségének ad hangot amiatt, hogy az ügyészség nem kizárólag a terrortámadás elkövetőit akarja megbüntetni, hanem azokat is, akik csak készültek az akcióra. „El akarják ítélni az áldozat nélküli akciók elkövetőit, mert a legrosszabb lehetőséget feltételezik róluk, de közben feltételes módot használnak, a feltételes mód pedig kétkedést fejezi ki. Ami pedig felmentést jelent” – fogalmaz az ügyvéd, aki azt próbálja bebizonyítani, hogy a merényletterv még nem volt kész, amikor Muhammad Usman elfogadta a megbízatást, ezért nem is kéne a vádlottak padján ülnie.
Az ügyvéd gondolatmenete merész, hiszen egyértelmű, hogy a pakisztáni miért is indult el Európába, de a beszédében felvetett jogi problémák figyelmet érdemelnek. Az események időrendjére építi az érvelését. A terroristák által használt számítógépben megtalált merényletterv alapján pontosan ismerjük a merényletek célpontjait és dátumait, a kommandók összetételét. Azt is megállapították a nyomozók, hogy a végleges forgatókönyv 2015. november 7. és 10. között készült el, pár nappal a terrortámadás előtt. „Amikor a november 13-i dátumot kiválasztották, Muhammad Usmannak már esélye sem lett volna addigra Párizsba érni, nem is számoltak vele. Nem Usman volt késében, hanem az ügyészség maradt le!” – véli a védő. Usman november 11-én érkezett Macedóniába, 13-án feltételezhetően még csak Szlovéniában volt. „Hogyan mondhatjuk azt, hogy valaki elválaszthatatlan egy megtervezett eseménytől, amikor biztosak vagyunk abban, hogy nem is akarták, hogy részt vegyen benne. Az ügyészség szerint Usman késve érkezett, de ahhoz, hogy ezt kijelenthessük, előbb meg kell határozni a dátumot, amikorra várták. Képzeljük el egy pillanatig, hogy Usman nem létezik! Mit változtat ez azon, hogy mi történt november 13-án? Az égvilágon semmit!” – hangsúlyozza az ügyvéd, aki szerint a per 2500 felperese, „tiszteletben tartva minden jogukat, nem perelheti Muhammad Usmant”.
Huylebrouck szerint abban sem lehetünk bizonyosak, hogy ha Usman mégis időben megérkezik Brüsszelbe, akcióba lépett volna.
„A szíriai megrendelőknek adott igen válasz és a párizsi robbanóöv gombján lévő kéz között elképzelhetetlenül széles szakadék tátong” – mondja. Az elvi beleegyezés és a tényleges cselekvés közti különbség érzékeltetésére a védő egy hétköznapi példával él, ami némi derültséget okoz a teremben. „ Amikor egy barát azt kérdezi: megtennél nekem valamit? – az ember azt válaszolja, hogy természetesen. Amikor a barát hozzáteszi, hogy szombaton kéne segíteni a költözésben, az ember már vonakodva mond igent. Aztán amikor kiderül, hogy reggel 6-ra kéne menni, mert 10-kor kiürítve át kell adni a lakást, az ember udvariasan azt mondja, hogy nem biztos, hogy 6-kor ott tudok lenni.
A habozás akkor jelenik meg, amikor a feladat egyre konkrétabbá és nehezebbé válik” – mondja. Szerinte az ítéletnek figyelembe kell vennie, hogy Muhammad Usman elszántságáról semmi biztosat nem lehet tudni. „Az ügyészség azt állítja, hogy Muhammad Usmannak fel kellett volna magát robbantania, ha nem tartóztatják fel. Nem jósolnunk kell, hanem a múltat rekonstruálnunk” – figyelmeztet. Kiemeli, hogy a vádlottnak 45 napig tartott a szíriai Rakkából Salzburgig jutni, ahol ismételten lekapcsolták. „Ez csigatempó” – fogalmaz az ügyvéd, azt sugallva, hogy ügyfelének egyáltalán nem volt sietős a merényletet elkövetni.
A büntetés kiszabásakor az ügyvédek kérik az esküdtektől a vádlottak személyiségének figyelembe vételét is. A pakisztánira a többi vádlotthoz képest viszonylag kevés időt szentelt a per. „Képzeljük el, mekkora sokk lehetett ennek az embernek Párizs, aki korábban a napjait Korán-iskolákban töltötte, s aki számára a zenét az iszlám szent énekek jelentették, az életét a vallási ünnepek határozták meg”. Az esküdteknek a védők szerint figyelembe kell venniük, hogy Usman egy iszlám országban nőtt fel, ahol a vallási oktatás egyik célja a Nyugat-ellenes érzések átadása volt. Amióta azonban Franciaországban van előzetes letartóztatásban, „a pakisztáni férfi önállóan gondolkodik, és sok mindent megtanult. Muhammad Usman a bizonyítéka annak, hogy egy gondolkodásmód visszafordítható”.
Másik ügyvédje, Merabi Murgulia elmondja, hogy a pakisztáni soha nem látta sem Brüsszelt, sem Párizst. Amióta Salzburgból átszállították, magánzárkában van. A városban először a per alatt járt, a múlt héten, amikor egy szemsérülés miatt orvoshoz vitték, de a furgon lerobbant, s őt átültették egy másik autóba. Amíg átszállt, egy nagy diadalívet látott az ügyvéd szerint, aki hozzáteszi: „Remélem, Franciaországból arra fog emlékezni, hogy van egy grandiózus diadalíve és grandiózus igazságszolgáltatása.”
Az algériai Adel Haddadi esetében sem bűnössége a kérdés, amit beismert, hanem a büntetés tétele. Az ügyészség rá is húsz év szabadságvesztést kért. A védelem úgy látja, hogy a vádhatóság az ő esetében sem vette figyelembe a személyes vonatkozásokat, csak annyit jegyzett meg, hogy 2015 februárjában Algírból elindulva csatlakozott a szíriai-iraki iszlamistákhoz, majd elfogadta a küldtetést, hogy részt vegyen egy merényletben Franciaországban. Ügyvédje, Simon Clémenceau úgy véli, hogy Haddadi valójában segítette a nyomozást azzal, hogy miután Ausztriában őrizetbe vették, azonosította a támadás megrendelőit, és együttműködött a hatóságokkal. „A beismerés, a megbánás, a szégyenérzet, a feladás ezek mind apró lépések. Figyelembe kell venniük, hogy a beismeréssel, a társai feladásával, szégyene megosztásával Haddadi megtette az első lépést az ideológiai eltávolodás irányába.” Arra is emlékeztet, hogy a vádlott egy algíri külvárosban 40 négyzetméteren élt együtt tíztagú családjával a legnagyobb szegénységben. A cselekvésvágy nála nem eltökéltségéből, hanem gyenge jelleméből fakad. „Azt kell megérteni, hogy Adel Haddadi nem is mérhető az itt vizsgált bűntényekhez, és a küldetéshez sem, amellyel megbízták. Sem elfogadni, sem visszautasítani nem volt képes a missziót – hangoztatja a védelem. Tudniuk kell kimondani, hogy a jog és az igazságszolgáltatás nem kizárólag büntet, hanem tekintettel van a nüanszokra is, képes módosítani, alkalmazkodni. Mérlegeli a büntetést”.