Napra pontosan kilenc hónappal az első tárgyalási nap után a terrorelhárítási ügyészség három képviselője, Camille Hennetier, Nicolas Braconnay és Nicolas Le Bris megkezdi a háromnapos vádbeszédsorozatot, amelynek végén bejelentik, milyen büntetés kiszabását kérik a vádlottakra.
A 15 órásra tervezett, háromszólamú vádbeszédet Camille Hennetier nyitja meg. A 48 éves ügyésznő jelen volt a Bataclanban a terrortámadást követő helyszínelésen, akkor még a párizsi ügyészséghez tartozó terrorelhárítási részeg vezetőjeként. Az időközben önálló szervezetté vált nemzeti terrorelhárítási ügyészségnél ő irányította a nyomozást.
Arcát most először láthatja a per hallgatósága. Bár Franciaországban március közepe óta már nem kötelező maszkot viselni a tárgyalóteremben, az esküdtszék elnöke azt továbbra is ajánlja. Az ünnepélyes pillanatra való tekintettel azonban Camille Hennetier leveszi a maszkját, amikor a mikrofonhoz lép. Az elegáns, fiatalos, de határozott ügyésznő nyugodt hangon foglalja össze a történelmi per tanulságait a színültig megtelt terem közönségének.
„Mi marad meg a tárgyalásból – kérdi. – Milyen képek? Milyen mondatok? Az ítélet természetesen. A merényletben meghaltak tavaly szeptemberben felsorolt nevei. S a túlélők beszámolói, amelyek a fájdalmak, a sérülések bemutatása volt. Kifordított tükröt tártak elénk: nyitott és elfogadó emberek képét a sötétséggel szemben. A túlélők erejét azok gyávaságával szemben, akik gyilkoltak. A szavak szépségét az ostoba mondókák leegyszerűsítő retorikájával szemben”.
Az ügyésznő ugyanakkor figyelmeztet az igazságszolgáltatás korlátaira. „A felperesek közül többen is kifejezték teljes értetlenségüket mindazzal szemben, ami történt. Elmondták, hogy remélik, a per segíteni fog a megértésben. De vajon lehetséges-e? Kilenc hónap után az áldozatok valóban megértették-e, hogy európai fiatalok miért gyilkoltak meg embereket a kávéházi teraszokon, a Stade de France-nál vagy a Bataclanban?”
Majd így folytatja: „A per megpróbált választ keresni a felmerülő politikai, szociológiai és emberi kérdésekre is, amelyek időnként meghaladják a jogi kereteket. Ezért a per nem mindig az igazságot tárta fel, hanem egyfajta jogi igazságot fogalmazott meg, amely feltehetően nem elégséges a gonoszság, a barbarizmus, a terrorizmus megértéshez. A frusztrációk és a nem enyhülő harag ellenére az igazságszolgáltatás racionalizálja mindazt, ami irracionálisnak tűnik, hozzájárul a kollektív emlékezet megteremtéséhez, levezeti az indulatokat, szavakat és képeket kölcsönöz az elképzelhetetlen dolgoknak.”
A per egyik alapproblémája lett a radikalizáció fogalmának tisztázása, amelynek formáit a védelem folyamatosan vitatta. A második megszólaló, Nicolas Braconnay az esküdtszék figyelmét kívánja ráirányítani arra, hogy mégiscsak ezen „körvonalazatlan koncepció” körül forgott az egész per. „Mi az, ami a merényleten kívül összeköt egy 30 éves pakisztánit, egy nála tíz évvel fiatalabb büntetlen előéletű brüsszelit, egy algíri madártenyésztőt, két köztörvényes belga elítéltet, marokkói származású belga fiatalokat Molenbeekből és strasbourgi, drancy-i, chartresi-i franciákat?” Megengedi, hogy lehetnek közös szociológiai és pszichológiai tényezők az elkövetők között, de véleménye szerint a legfőbb egyezés mégis a közös ideológia. „Önöknek nem kiátkozottakat kell elítélniük, nem is a lumpenproletáriátus gyermekeit vagy olyan vádlottakat, akiknek tragikus gyerekkoruk volt sok családi drámával. Egyikük sem küzd pszichiátriai problémával. Ezekben az emberekben az a közös, hogy mindannyian iszlamista dzsihadisták” – hangsúlyozza Nicolas Braconnay.
Az ideológia fogalmának megértéséhez Hannah Arendt német-amerikai filozófus, újságírót idézi, nem először a per során: „Az ideológia egy gondolat logikája, amikor is a gondolat maga elszakad a gondolkodás megszokott működésétől, és kizárólag a saját logikájának engedelmeskedve őrületté válik, maga alá gyűrve mindazt, ami mérsékelné, korlátozná vagy ellentmondana neki. Az ideológia legnagyobb ravaszsága, hogy meggyőz minket arról, hogy voltaképpen nem is létezik, hogy nincs köze ahhoz, ami november 13-án történt” – magyarázza az ügyész.
Utal arra, hogy ezt a ravasz működést több alkalommal is megfigyelhettük a vádlottaknál, akik a merényletsorozatot a szíriai francia bombázásokra adott válaszként próbálták meg beállítani, nem pedig „ideológiájuk gyümölcseként”.
Vádbeszédében Nicolas Braconnay pontról pontra haladva szétbontja a vádlottak által hirdetett propagandában megbújó ellentmondásokat.
Miközben Franciaországban 1996 és 2012 között nem volt terrortámadás, az Iszlám Állam megerősödése Franciaországot a terrorszervezet kiemelt célpontjává, sőt: rögeszméjévé tette, magyarázza az ügyész, leginkább praktikus szempontok miatt. Míg a korábbi dzsihadista harcokban, Afganisztánban és Boszniában csak néhány tucat francia vett részt, Szíriába azonban több ezer fiatal utazott innen harcolni, aminek természetes következménye lett, hogy ezek a harcosok később éppen itt követtek el merényleteket. Emellett azonban van egy magyarázat is: az Iszlám Állam külföldi hadműveleteiért felelős francia vagy frankofón vezetői a volt gyarmattartó birodalmat látják Franciaországban. Még hozzáteszi: „Az Iszlám Állam francia vezetőinek dzsihadista karrierjében jól érzékelhető a kapcsolat az 1990-es évek algériai dzsihadista csoportjaival, amelyeknek már harminc évvel ezelőtt is Franciaország volt a kiemelt célpontjuk, s e folytonosságban rejlik a magyarázat annak megértéséhez, hogy a dzsihadisták miért Franciaországot támadják rendszeresen.” Véleménye szerint a dzsihadista propaganda egyik legnagyobb közhelye az, hogy Franciaországot a külföldi hadműveletei miatt célozzák, hiszen a 2015. november 13-i merényletsorozat előkészületei már jóval azelőtt megkezdődtek, hogy Franciaország csatlakozott volna az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióhoz. Arra is emlékeztet, hogy bár Ausztria soha nem vett részt a koalícióban, a dzsihadista szervezet Bécsben is végrehajtott terrortámadást.
Az ügyészek ezután egyesével részletezik a 20 vádlott egyéni felelősségét a merényletsorozatban. Nicolas Le Bris a molenbeeki terrorsejt ismertetésével kezdi. A vádlottak közül hatan ebből a brüsszeli negyedből származnak. Csendben hallgatják, ahogy „hazugságaikat és meséiket” kritikus értelmezésbe helyezi a vádhatóság. Ennek értelmében a vádlottak padján ülő 14 vádlott közül 12-en életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetők, köztük Salah Abdeslam is.