Hosszú és színvonalas vita után az esküdtszék végül úgy dönt, hogy bemutatja azokat a hang- és képfelvételeket, amelyek a kilencven halálos áldozatot követelő mészárlásról készültek a Bataclan koncertteremben.
Az elmúlt hét hónapban a terrorelhárítási ügyészség és az esküdtszék is úgy ítélte meg, hogy a Bataclanban mobiltelefonnal készült hangfelvétel végighallgatása túlságosan megviselné a hallgatóságot, ezért a bizonyítási eljárásban a nyomozók csak azt a fél percet játszották le belőle, amelyen az első sorozatlövések hallhatók. A helyszínelés során készült fotókat azonban eddig nem hozták nyilvánosságra. Az audiovizuális bizonyítékok bemutatását szeptember óta kéri a túlélők és az áldozatok hozzátartozóit képviselő egyik egyesület, a Life for Paris, a per egyik felperese.
Eddig csak a Stade de France körül és a kávéházak teraszain okozott rombolásokról mutattak be fotókat a nyomozók, valamint a térfigyelő kamerák által a terroristákról rögzített néma felvételeket láthattuk. Holttesteket nem. Arthur Dénouveaux, a Life for Paris elnöke – aki maga is túlélője a Bataclan elleni támadásnak – novemberben már lejátszott néhány percet a hangfelvételből, de úgy véli, ez nem elégséges.
„Egy esküdtszéki perben először is a bűntény színhelyét kell megmutatni – indokolja a kérést a négyszáz túlélőt összefogó egyesület jogi képviselője, Jean-Marc Delas. – Nem létezik olyan esküdtszéki per, ahol nem mutatják meg, akármennyire fájdalmas, szörnyű és morbid is.” Egyúttal javaslatot tesz a Bataclanban készült ötven fotó bemutatására, valamint a támadást rögzítő két és félórás hanganyagból három részlet, mintegy hat percnyi felvétel lejátszására.
A szintén a túlélőket képviselő szervezet, az AFVT képviselője, Géraldine Berger-Stenger támogatja a kérést. „Steril tárgyalással nem megyünk semmire. Muszáj, hogy a vádlottak szembesüljenek annak a terrorszervezetnek a nevében elkövetett bűntettek fotóival és hangfelvételeivel, amelyet a gyanú szerint szolgáltak.” A túlélők jogi képviselői egy órán át követik egymást a mikrofon előtt, s közülük csak egy ellenzi a közzétételt. Victor Edou úgy gondolja, hogy a több száz túlélő tanúvallomása után „nincs szükség fotókra, hogy megtudjuk, mi történt azon az estén, anélkül is fel tudjuk fogni a merényletek szörnyűségét”. Kollégái ennél árnyaltabban fogalmaznak, és a traumák újjáéledésének félelme és a valósággal való szembesítés közötti dilemmát vizsgálják.
Pierre-François Rousseau egyik ügyfele levelét olvassa fel: „Úgy gondolom, hogy szavakkal nem lehet leírni, mi történt. Csak képek és hang segítségével lehet felidézni, amit valójában átéltünk”. Az ügyvéd szerint a túlélőket azóta is az a bizonyos este kísérti, és tele vannak kérdésekkel. A hangfelvételnek és a képeknek köszönhetően talán előtörnek belőlük újabb emlékfoszlányok. Egy másik ügyvéd, Jean Reinhart, tucatnyi túlélő képviseletében arra kéri az esküdtszéket, hogy azokat a fotókat ne mutassa be, amelyeken degradálódó helyzetben láthatók az áldozatok. Van olyan ügyvéd, aki zártkörű tárgyalást kér a bizonyítékok bemutatásához, mások szerint viszont meg kell adni mindenkinek a lehetőséget, hogy maga döntse el, akarja-e látni a fotókat vagy nem.
Többen attól tartanak, hogy amennyiben a tárgyalóteremben levetítik a bizonyítékokat, vagy akár pedig átadják megtekintésre a több ezer felperesnek, azok kiszivároghatnak a sajtóba meg az Internetre. Aude Rimailho ügyvéd szerint még az is előfordulhat, hogy dzsihadista szervezetekhez kerülnek a képek, s azok propaganda célokra használják majd azokat.
A védelem képviselői nem ellenzik a felvételek bemutatását.
Az esküdtszék félórányi tanácskozás után úgy dönt, hogy az ötvenből 29 fotót másnap levetít, és a három rövid részletet lejátssza a hangfelvételből, de a két és fél órányi teljes anyag továbbra is titkosítva marad. Az esküdtszék elnöke előre figyelmeztet arra, hogy megerősítik a felügyeletet a tárgyalóteremben és a sajtószobában is annak érdekében, hogy semmi ne szivárogjon ki.
Másnap teljesen megtelik a tárgyalóterem, a túlélők közül 250-en jönnek el az audiovizuális bizonyítékok bemutatására. A csendőrök mindenkit egyesével megkérnek, hogy mobiltelefonját kapcsolja ki és tegye el. Laptop használata engedélyezett, jegyzetelni szabad.
Az első részlet 2 perc 16 másodpercig tart. Ezzel kezdődik a felvétel, amikor is sorozatlövések szakítják félbe az Eagles of Death Metal amerikai rockzenekar koncertjét. Szeptemberben, a per elején az első 22 másodpercet játszották le a nyomozók. Akkor a hangot lekeverték abban a pillanatban, amikor a sortűz elkezdődött. Ezúttal azt is hallhatjuk, hogyan uralkodott el a félelem az 1500 nézőn az első lövések után. A sorozatlövések között kiáltásokat hallani: „bújjatok el!”, „a rohadt életbe!”. Negyvenöt másodpercig tartanak a sorozatlövések. Utána nyögések, kiabálások, ezt követően szaggatott ritmusban egy-egy lövés dördül másfél percen keresztül, a lejátszott részlet végéig. A terroristák feltehetően ekkor kezdték meg a földre került embereket egyesével kivégezni.
A második részlet a 41 perccel későbbi helyzetet tükrözi. A terroristák több mint 250 lövést adtak le, ebben kilencvenen meghaltak, több százan megsebesültek. Az egyik öngyilkos merénylő már halott, a helyszínre érkező első rendőr már lelőtte. Két társa az emeleti folyosón 11 tússzal elbarikádozta magát. A 36 másodperces részlet síri csenddel kezdődik, majd a rendőrség és a túszok közötti párbeszédből hallható egy részlet, amelyben az egyik túsz az ajtó mögül azt kiáltja: „Robbanószerkezet van náluk, ne jöjjenek közelebb, mert mindent felrobbantanak!”
A harmadik részlet a támadás kezdete után két és félórával a túszok kiszabadításának rendőri akcióját rögzítette. Hat perc 46 másodpercig tart a kommandósok bravúrja, miközben távolról, a Bataclan földszintjéről a sebesültek kiáltásait hallani: „Orvost, orvost!”. Hallani, ahogy az emeleti részt biztosító kommandósok parancsnoka kiadja a parancsot a folyosóajtó betörésére. Eldördül egy lövés, megkezdődik az ostrom. Zajok, hangrobbanások, kiabálások, majd a kommandósok utasításai, akik közben a folyosó végén már elérték az ajtót. „Húzni kell?” – kérdi egyikük. „Tolóajtó. Gyerünk, toljuk! Gyerünk! Gyerünk!” – kiabálja egy kommandós. Az ajtót betörik, majd hét másodpercen át újabb sorozat hallatszik. Az egyik terrorista a teljes tárát az ajtót betörő kommandósok fémpajzsába lövi. „Gránát! Gránát!” – kiabálja egy hang. „Gyerünk, srácok, gyerünk!”. Detonáció. „Gyerünk, gyerünk!”. Újabb robbanás. Három perc telt el a felvételből – az ostromnak vége. Mindhárom terrorista halott. Az összes túsz megmenekült. A felvétel második részén a túszul ejtettek kiterelése hallható a zárt folyosóról.
Kiderül, hogy a 11 túszon kívül csaknem még százan bújtak el a terem különböző helyein, öltözőkben, álmennyezetben, mosdókban. Hallani a lépteiket és a rendőrök utasításait. „Gyerünk, gyerünk, gyorsabban, gyorsabban, mindenki emelje fel a kezét, gyerünk, gyerünk!” – kiabálják a kommandósok, miközben perceken át terelik kifele a túlélőket.
A tárgyalóteremben és a sajtószobában az emberek maguk elé nézve, sokan a fejüket lehajtva, lélegzetüket visszafojtva hallgatják a részleteket. A végén többen fellégeznek, az egymás mellett ülők csendben egymásra néznek. Egyetlen szót sem hallani.
„Most levetítünk néhány fotót” – mondja az esküdtszék elnöke. Tucatnyi túlélő feláll és elhagyja a termet. Lekapcsolják a lámpákat, a 29 legkevésbé megrázó képet mutatják be. Az esküdtszék a túlélők jogi képviselőivel együtt választotta ki ezeket az ötvenből, az áldozatok méltóságának megőrzését szem előtt tartva. Ezeken senkit nem lehet felismerni. A kivetítőn először a Bataclan előtt készült fotók jelennek meg: a bejárat előtti járdán üvegtörmelékek, elhagyott női táska, kabát. Ezt követően a koncertterem különböző pontjain, az előtérben, a nézőtéren, a színpadon, a bárpult előtt s a lépcsőkön készült felvételeket mutatják be, amelyeken az agyonlőtt nézők holttestei láthatók. A bárpult előtt három tetem, egy nő fehér blúzban, valamint két férfi, egyikük fekete ruhában, a másikon bézs színű nadrág. Egy újabb fotón két láb hátható a földön, az előtérben hosszú vércsík a földön. A nézőtéren készült fotók több szögből is mutatják a tucatnyi halottat. A fotókon a vörös vércsíkok a néhány órával korábban menekülő sérültek nyomai. Az egyik öngyilkos merénylő több részre szakadt holtteste is kivehető a lépcsőfordulóban. A terrorista akkor robbantotta fel a testére erősített szerkezetet, amikor a kommandósok megkezdték a túszok kiszabadítását