A Bataclan elleni támadás egyik túlélője, aki súlyos depresszióban szenvedett, két évvel a merénylet után a pszichiátriai klinikán öngyilkos lett. Családja szerint azért vetett véget életének, mert nem tudta feldolgozni a történteket. Guillaume Valette, az iszlamista terrortámadás utolsó (egyben 131.) áldozata. harmincegy éves volt. Édesapja, Alain Valette mankójára támaszkodva érkezik a pulpitusra, majd leül egy székre. A sötét öltönyt viselő, ősz hajú, 70 év körüli férfi azzal kezdi, hogy a fia helyett jött el elmondani, mit is élt át 2015. november 13-án, mert ő maga már nem lehet itt.
„Guillaume testét ugyan nem érte találat, de a láthatatlan töltények súlyosan megsebesítették, végül a halálát okozták” – mondja fia kivetített, hatalmas fotója előtt. Guillaume egyik kedvenc együttese volt az Eagles of Death Metal, amely aznap este játszott a Bataclanban. A fiú, aki soha nem bírta elviselni az erőszakot, két órán át feküdt a holttestek között és hallgatta a sérültek jajgatásait. „Fizikailag sértetlenül jött ki végül, de lelkileg nagyon megszenvedte a körülötte történteket”.
A lövöldözés kezdetén Guillaume a földszinten volt. Apja elmondása szerint „azonnal a földre vágta magát, amikor észrevette, hogy a baloldalán fekvő fiatal lány a plafonra mereszti tekintetét. Amikor megértette, hogy a lány meghalt, egész testében remegni kezdett. A másik oldalán fekvő fiatal lány megszorította a kezét és azt mondta: nyugodj meg, minden rendben lesz. Ha még életben van ez a lány, utólag is nagyon köszönjük neki ezt a gyengédséget, amivel gyermekünket nyugtatta a káosz közepén.”
Guillaume két sorozatlövés között a holttestek közé fúrta be a fejét rémületében, majd sikerült többekkel együtt egy technikai helyiségben elbújnia addig, amíg a rendőrség kiszabadította őket. A teljesen kimerült, rettegő és talpig véres Guillaume-ra az apja talált rá. Fiánál eleinte a poszt-traumatikus stressz tünetei (rémálmok, szorongás) jelentkeztek, nem járt el sehova, kerülte a zárt helyeket, a legkisebb bűncselekmény híre is lesújtotta. Majd ez a stressz hipochondriás rohamokká és súlyos depresszióvá fajult. Az első aggasztó jeleket 2017. júliusában érzékelte az apa, amikor Guillaume üvöltve ébredt fel az éjszaka közepén, de nem akarta elmondani, mit álmodott.
„Meggyőződése lett, hogy halálos beteg. Amikor nehéz légzése volt, tüdőröntgenre ment, ha fájt a hasa, azonnal gasztroenterológiai vizsgálatokat csináltatott. Szakorvosokhoz járt, akik semmit nem találtak, mert az egész a fejében volt.”
Guillaume állapota augusztusban hirtelen súlyossá vált. „Állandó érzése volt, hogy meg fog halni rákban, és hogy senki nem hajlandó őt gyógyítani. Képzelhetik, mit éreztünk!” A tehetetlen szülők végül pszichiátriai osztályra vitték be a fiút, mert tartottak attól, hogy öngyilkos lesz. Októberben átszállították egy másik kórházba, de ott sem tudtak rajta segíteni. A terrortámadás második évfordulója után egy héttel Guillaume felakasztotta magát kórházi szobájában. Búcsúlevelében azt írta, hogy tudja, nyelőcsőrákja van, amit majd a boncolási jegyzőkönyv is meg fog erősíteni.
„A pszchiáterek túl későn értették őt meg. Láthatatlan sérüléseit komolyabban kellett volna venni, és szakszerűen kezelni – véli az apa –. Tudható, hogy a merényletek olyan súlyos pszichiátriai sérüléseket okozhatnak, amelyek később öngyilkosságba kergethetik az embert, ahogyan ez a harci területekről hazatérő katonák esetében is gyakran megfigyelhető”.
A vádirat szerint a párizsi merényletsorozat 130 áldozatot követelt, a családja szerint Guillaume a 131. halott. A hozzátartozók azt kérik az esküdtszéktől, hogy minősítse át az ügyészség által megállapított emberölési kísérlet vádját gyilkossággá, annak érdekében, hogy Guillaumme-ot is a terrortámadás áldozataként tartsák számon.