A vádirat minden gyanúsított esetében kiemeli azt a fordulópontot, amikor a radikális iszlám felé fordultak. Ez a pillanat a vizsgálóbírók szerint fontos a motivációk megértéséhez.
A gyanúsítottak többsége Belgiumba vagy Franciaországba bevándorolt marokkói családban született, de nem fanatikus családba. Nyugat-európai állami iskolába jártak, a muzulmán származás inkább életformát jelentett számukra (baráti kör, ünnepek, arab nyelv ismerete, nyaralások), semmint vallásgyakorlást, a dzsihadizmus, vagyis a vallás nevében hirdetett forradalom, saját egyéni választásuk volt. Első lépésként a saját szüleikkel szemben lázadtak fel, tágabb értelemben pedig az őket körülvevő demokratikus társadalom ellen.
A per első hetének legmeghatározóbb pillanata éppen ezért nem a fővádlott bántóan kihívó magatartása volt, hanem az esküdtszék elnökének rezzenéstelen arccal tett megjegyzése, amit akkor tett, amikor Salah Abdeslam az Iszlám Állam katonájaként mutatkozott be. ”Nekem az van ideírva – mondta Jean-Louis Périès a terrorista bemutatkozása után –, hogy ön alkalmi munkás.”
A dzsihád, az iszlám nevében hirdetett szent háború, átfogónak mondható politikai program. Míg a huszadik századi európai történelem a totalitárius eszmék története, a mai, jobbára ideológiamentessé vált világban az egyetlen totalitárius irányzat éppen a politikai iszlám. Ez pedig egyre többeknek, mindenekelőtt az Európában magukat áldozatnak beállító muzulmánoknak lehet vonzó, nem kis mértékben az identitást hangsúlyozó vallási eleme miatt, s provokatív megszólalásaival Abdeslam e mellett tesz nyilvánosan hitet.
A szociális háttér is szerepet játszik abban, hogy egy nyugat-európai szabad társadalomban felnőtt férfi miért akar mártírhalált halni. Az iszlám terrorizmus ugyanis legfőképpen ebben különbözik a marxista és náci ideológiákra épülő, vagy például a baszk és korzikai nacionalizmuson nyugvó erőszaktól: a gyilkos a saját halálát is keresi. Nem kis részben ezért nehéz megérteni az európai dzsihadisták valós motivációit.
A vizsgálóbírók minden vádlott esetében kiemelik a fordulópontot: egy szeretett ember halála, máskor valami súlyos baleset, esetleg egy félrecsúszott karrier. Mintha a reménytelennek látszó helyzetetekben a teljes önfeladást keresnék. A dzsihádra toborzó iszlamisták ezért is szerveznek be gyakran gyenge idegzetű vagy befolyásolható embereket, s az ő esetükben az internet segítségével ma már nagyon gyorsan megy az agymosás. A dzsihadisták nevet változtatnak, mielőtt fegyvert ragadnak, a harci név nem egyszerűen a konspiráció része, hanem új életük kezdetét jelzi. Azaz nem is annyira a halálkeresés, hanem inkább az azt követő újjászületésbe vetett hit a legfőbb mozgatóerő az öngyilkos iszlamista merénylők esetében.
A vádlottak személyiségének alakulása egy héten át lesz a per tárgya, várhatóan november elején. Mit csináltak, mielőtt terroristák lettek, kik a szüleik, milyen gyerekkoruk volt, hova jártak iskolába, kik voltak a barátaik, mi volt a foglalkozásuk, mik voltak az álmaik, majd hogyan radikalizálódtak. Ebben a szakaszban a merényletekről még nem esik majd szó, a támadások lefolyásáról és az azokban betöltött szerepükről csak 2022 elején hallgatják meg a vádlottakat.
A csaknem négyszáz oldalas vádirat felolvasásának utolsó két órája a per második hétének elejére maradt. Francia bíróságon soha nem tartott még tíz óra hosszan egy vádirat ismertetése.
A terrorszervezet vezetésével a belga állampolgárságú Oussama Atart vádolja az ügyészség, akit 2017-ben öltek meg Szíriában. A tárgyalóteremben lévő vádlottak közül csak a fővádlottat, Salah Abdeslamot vádolják emberöléssel, jóllehet ő maga nem ölt meg senkit. Miután a terrorcselekményhez köthető bűnszövetkezetben való részvétel – négy kivétellel – minden vádlottra vonatkozik, életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki rájuk.
Első tanúként a franciaországi nyomozást vezető rendőrt hallgatja meg az esküdtszék. Névtelenül tesz tanúvallomást, 2015 és 2019 között ő volt a rendőrség terrorelhárítási részlegének 99-es számmal jelölt nyomozója. Negyvenöt év körüli, elegáns, borostás arcú, vékony, magas férfi. Sötét öltönyt és nyakkendőt visel, jegyzetekkel érkezik, de nem néz a papírokba, fejből tud mindent. Gyorsan, határozottan beszél, négy órán át, megállás nélkül. Kívülről sorol minden nevet, időpontot, eseményt, a lövedékek méreteit, azt, hogy melyik gépkocsiban, mikor ki ült és hova tartott. Az előkészületek magyar helyszíneit és magyar nyomozókollégáinak nevét hibátlanul ejti ki. Kiemeli a nyolc helyszínen elkövetett merényletsorozat különös kegyetlenségét és precíz megszervezését. Elmondja, hogy a kávéházi teraszok elleni terrorista kommandó három tagja összesen 503 lövést adott le, a Bataclan három öngyilkos merénylője 250 töltényt használt el. Kilenc robbanóövet, hat Kalasnyikovot és öt kést használtak a terroristák. Ezer nyomozó végezte a helyszíneléseket, tárta fel a merényletek hátterét 25 országgal együttműködve. Emlékeztet a vérfagyasztó részletekre is, például a Bataclan melletti kukában megtalált mobiltelefonra, amelyről a kommandó az utolsó üzenetet küldte öt perccel a támadás kezdete előtt: „Elindultunk, kezdünk”.
A nyomozó egyszer sem néz a vádlottakra, az esküdtszék tagjaihoz beszél. Alig kezdi el a vallomástételt, amikor Salah Abdeslam kiabálni kezd. A bíró figyelmezteti: „Csend legyen, hagyja beszélni a tanút!” „És mi mikor kapunk szót?” – folytatja a fővádlott. „Később” – inti le a bíró, de hiába. „Abdeslam úr, hallgasson el, különben kivezettetem a teremből!” – szól rá határozottan Jean-Louis Périès. „Kimehetek, semmi gond – replikázik Abdeslam – de ezt hagyják abba, ez nem segít a hozzátartozókon, egy hete ezt hallgatjuk már”. A nyomozó az intermezzo után higgadtan folytatja a tények ismertetését.
Most az ügyvédek kérnek szót, szerintük felesleges a vádirat felolvasása után még egyszer ilyen részletességgel felsorolni a történteket. A bíró türelemre kéri őket, amikor Abdeslam kap az alkalmon, újra kiabálni kezd, de a mikrofonja már ki van kapcsolva, nem érteni, mit mond. „Legyen türelemmel! Hónapokon át rendőröket fog hallani a merényletek lefolyásáról, Abdeslam úr – figyelmezteti a bíró –, de a túlélőket és az áldozatok hozzátartozóit is kénytelen lesz végighallgatni, ha tetszik, ha nem. Vértezze fel magát! Türelemmel. Leülhet!”
A merénylet valamennyi helyszínén készült valamilyen hang- vagy képfelvétel a vérengzések idején. A Bataclanban egy néző a mobiltelefonja diktafonján a teljes mészárlást rögzítette. A Kalasnyikovok sorozatlövéseit, a menekülő emberek kiáltásait, a szenvedők jajgatását, a terroristák hangját. A hanganyag a bizonyítékok része, de az még vita tárgyát képezi, hogy lejátsszák-e a tárgyalóteremben. A koncertteremben elkövetett támadás egyik túlélője a BFM hírtévében úgy vélte: „muszáj” lejátszani, akkor is, ha sokaknak nehéz perceket okoznak ezzel: „Nem lehet másképp elképzelni, mi is történt. Hiába mondom el bárkinek, mit éltem át, nem tudja elképzelni senki azt a zajt, azokat a hangokat, amiket hallottam.” A civil felperesek ügyvédjei azt hangsúlyozzák, hogy a vádlottakat szembesíteni kell a szörnyűséggel, amit okoztak, ez segíthet esetleg ráébreszteni őket tetteik következményeire. Az áldozatok hozzátartozóinak egy része tart a felvétel végighallgatásától. „Nagyon fájdalmas lenne – mondta egy nő, aki a lányát vesztette el a Bataclan elleni támadásban. A merényletekről szóló tudósításokban már eddig is túl sokat láttunk, többet, mint amit el lehet viselni.” A terrorelhárítási ügyészség sem támogatja a felvétel nyilvános lejátszását. A döntést az esküdtszék hozza meg. Elnöke, Jean-Louis Périès felhívja a jelenlévők figyelmét, hogy minden érzékenynek minősíthető bizonyíték, fotók, hang- és képfelvétel bemutatását előre fogja jelezni, hogy mindenki eldönthesse, a tárgyalóteremben marad-e vagy sem. A hozzátartozók rendelkezésére álló pszichológusokhoz az újságírók is fordulhatnak, ha ennek szükségét érzik. Az igazságügyi palotában személyesen vagy telefonon kérhetnek segítséget egy ügyeleti számon a nap 24 órájában. A költségeket a túlélőket képviselő egyik civil szervezet állja.
Az elnök jelzi, hogy a Stade de France-nál történt robbantások helyszíni felvételeit szeptember 16-án, a Bataclanban készült fotókat és hangfelvételt 17-én mutatja be az ügyészség, a kávéházak teraszain történt lövöldözésekről készült mobilfelvételeket pedig a következő héten.
A terrorelhárítási nyomozó elmondja, hogy a támadásokat követően a rendőrség csaknem 18 ezer állampolgári bejelentést kapott, ebből kettő bizonyult hasznosnak. A vádirat és a tanúként meghallgatott rendőr is a valódi nevén említi az egyik nyomravezető nőt, de azt biztonsági okokból az újságírók nem írhatják le. A név alapján kikövetkeztethető, hogy egy arab muzulmán nőnek köszönheti a rendőrség, hogy le tudtak csapni a terrorkomandót vezető és a helyszínről elmenekülő Abdelhamid Abaaoud-ra és egyik társára egy külvárosi lakásban, és ezzel feltételezhetően további merényleteket akadályoztak meg. A nő, aki Abaaoud unokahúgának barátnője volt, és a per egyik kulcstanúja, a France Info hírrádióban elmondta: teljesen feladta korábbi életét, rendszeresen lakhelyet vált, nem érzi magát biztonságban, ennek ellenére vallomást tesz a bíróságon, mert, mint mondja: „szeretné, hogy az áldozatok pontosan tudják, mi történt, és kikkel van dolguk”. Hozzátette, hogy nem bánta meg, amit tett, azzal együtt nem, hogy az élete már csak túlélésnek tekinthető.