Bár az amszterdami repülőtér két feltételezett merénylőjelöltjét szétválaszthatatlan párosként kezeli az ügyészség, ügyvédjeik teljesen különböző stratégiát választanak a védőbeszédeikben.
2015 nyarán Osama Krayem és Sofien Ayari együtt indult el Szíriából a menekültek útvonalán a németországi Ulmba, ahol a fővádlott, Salah Abdeslam várt rájuk, és gépkocsival vitte őket a terrorcsoport egyik brüsszeli búvóhelyére. Krayem svéd állampolgár, 23 éves volt ekkor, Ayari tunéziai és 22 éves. Mindketten harcoltak Szíriában az Iszlám Állam soraiban, és mindketten súlyosan megsebesültek. Felépülésük után választotta ki őket a dzsihadista szervezet „európai küldetésre”. A párizsi terrortámadások estéjén, 2015. november 13-án bizonyíthatóan az amszterdami repülőtéren jártak, a vád szerint ott kellett volna terrortámadást végrehajtaniuk, amit valamiért nem tettek meg. Magyarázatot egyikük sem adott, mindketten a hallgatás jogát választották a bizonyítási eljárásban.
Krayem és Ayari ugyanazt a dzsihadista utat járta végig, majdnem egyidősek, s mindkettőjüket a terrortámadásokat elkövető bűnszövetkezetben való részvétellel vádolják, amiért életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott az ügyészség. Míg Krayem ügyvédje, Margaux Durand-Poincloux a francia terrorellenes jog apró részleteit kihasználva érvel beszédében, Ayari belga védője, Isa Gultaslar – a geopolitikai helyzetre hivatkozva – megalapozatlannak tartja a vádpontokat, s úgy véli, hogy a francia törvénykezés helyett a fegyveres konfliktusokat szabályozó humanitárius nemzetközi jogot kellene alkalmazni ügyfele esetében.
Krayem ügyvédje szerint az ügyészség arra a feltételezésére alapozza a vádat, hogy a terrorkommandó tagjai akár fel is cserélhetők egymással, ez a magyarázata annak, hogy a párizsi merényletsorozat perében ítélkeznek a feltételezett amszterdami merénylőjelöltek ügyében is. Az ügyészek szerint véletlenszerű volt, hogy a támadás szervezői melyik helyszínre éppen kit küldtek a gyilkos feladattal. Miután Krayem és Ayari Szíriában elfogadta a megbízást, ezzel a párizsi kommandókat erősítették, lehetővé téve azokba más harcosok bevonását is.
Az ügyészség ezen jogi érvelését Margaux Durand-Poincloux elutasítja. „Ez a megközelítés annyira impresszionista, hogy közelebb áll Van Gogh utolsó korszakához, mint Renoirhoz” – mondja. – „De, ha elfogadnánk is, hogy a hollandiai út bűnrészességnek minősül, azt tudjuk csupán az állítólag a repülőtérre tervezett merényletről, hogy a vádlottak Brüsszelből Amszterdamba utaztak Eurolines busszal. Miközben pontosan tisztában vannak azzal, hogy a busz tele van fehér bőrű rasztákkal, akik füvet vásárolni mennek Hollandiába, és biztos, hogy emiatt ellenőrzik majd a busz minden utasát. De ők mégis ezzel a busszal mennek merényletet végrehajtani?”
A nyomozati jegyzőkönyvből azt is tudjuk, hogy a terrorcsoport egyik tagja, Ahmed Dahmani, a párizsi terrortámadás másnapján az amszterdami repülőtérről indult el Szíriába. „Melyik terrorcsoport robbantaná fel azt a repülőteret, ahonnan gondosan megszervezte előzőleg egyik tagjának a távozását? Önök – fordul az ügyvédnő az ügyészek felé – megpróbálják itt nekünk a kört négyszögesíteni. Az amszterdami repülőtér nem lehetett a párizsi merényletsorozatot előkészítő tervek egyik helyszíne. Igazából nem is tudjuk, volt-e szerepe az egész akcióban.”
Miután nem bizonyított az amszterdami merényletterv, és arra sincsenek bizonyítékok, hogy Krayem ténylegesen segítette a párizsi merényletsorozatot, ügyvédje úgy véli, hogy át kellene minősíteni a vádpontokat, s azok értelmében ügyfele nem életfogytiglani, hanem maximálisan húsz év szabadságvesztéssel lehetne sújtható.
Sofien Ayari ügyvédje, Isa Gultaslar viszont nem foglalkozik a tényekkel. Úgy véli, hogy a fegyveres erőkre, még akkori is, ha egyébként terroristák, nem alkalmazható a francia terrorelhárítási jog, esetükben a nemzetközi jog szerint kellene ügyfelét bíróság elé állítani.
„Ha úgy tekintik, hogy Sofien Ayari az Iszlám Állam tagja – kezdi érvelését –, és harcosként volt jelen egy olyan fegyveres konfliktusövezetben, amelynek Franciaország is része volt, akkor a 2015. november 13-án Párizsban történteket háborús bűntettnek kell nyilvánítani, s a nemzetközi humanitárius jog alkalmazandó a konfliktusban résztvevő országokban elkövetett bűntettekre,
még akkor is, ha a konfliktus helyszíne másutt van. Franciaország elköteleződött Szíriában, azaz részt vett a háborúban. Következésképp a november 13-án elkövetett cselekményeket háborús bűntetteknek kell nyilvánítani.”.
Nem valószínű, hogy az esküdtszék elfogadja Isa Gultaslar érvelését, akinek védőbeszéde a terrorizmust más olvasatban kívánja feltüntetni, mint amit a perben megszólalók többsége. Szerinte ugyanis „nem a vallás áll a merényletek hátterében, hanem a háború”, s utal arra, hogy tunéziai ügyfele egyértelműen kifejtette: nem vallási, hanem politikai okokból csatlakozott az Iszlám Államhoz, mert diákként nagy hatással volt rá a Tunéziában kirobbant „arab tavasz”, amely végigsöpört az egész Közel-Keleten.