Csaknem hét hónap után fő szakaszába érkezett per: a terrortámadás napján történtek kerültek napirendre. Elsőként Mohamed Abrinit hallgatja meg az esküdtszék, aki előbb a merényletsorozatban vállalt saját szerepét próbálja kisebbíti, majd gyerekkori barátját, Salah Abdeslamot mentegeti.
A tárgyalás jelenleg a nyomozás két nagy kérdésével foglalkozik, amelyekre az elmúlt hat évben egymásnak ellentmondó válaszok születtek. Az egyik az, hogy Salah Abdeslam vajon azért maradt-e életben, mert maga döntött úgy, hogy nem robbantja fel magát a testére erősített robbanóövvel, vagy pedig azért, mert nem működött a szerkezet. A fővádlott előtt azonban a barátjának kell választ adnia arra, mi is volt a pontos szerepe a párizsi merényletekben.
Mohamed Abrini a terrorkommandó tagjaként érkezett Brüsszelből a támadást megelőző napon Párizsba – saját szavai szerint – a halálkonvojjal, majd éjszaka taxival visszament a belga fővárosba. Négy hónapon át bujkált, majd a brüsszeli repülőtéren tűnt fel ismét, a 2016. márciusában elkövetett terrortámadásnál. A térfigyelő kamerák felvételei szerint azzal a későbbi két öngyilkos merénylővel érkezett, akik 16 embert öltek meg. A feltételezések szerint neki is kamikázeként kellett volna meghalnia, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és elmenekült, bombáit a maga előtt tolt csomaggyűjtő kocsiban hagyta. Néhány héttel később vették őrizetbe Brüsszelben.
A múlt héten minden kérdés nélkül beismerte, amit mindeddig tagadott: részt kellett volna vennie a párizsi terrortámadásban. Akkor megígérte, hogy következő meghallgatásán a részleteket is el fogja mondani. Most, a per 108. napján el is jön a várva várt pillanat. Mohamed Abrini feláll. „Azt ígérte nekünk, hogy revelációkkal fog szolgálni. Hallgatjuk” – kezdi Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke, majd jelzi a fehér inget viselő, borostás vádlottnak, hogy ha gondolja, leveheti a maszkját. „Igaza van, elnök úr. Le a maszkkal! – válaszolja Abrini. – Mindannyian maszkot viselünk, s egy nap majd nehéz lesz levenni anélkül, hogy bőrünk ne sérüljön közben” – teszi hozzá sejtelmesen, majd tőle eddig szokatlan módon, nyugodtan és összefüggően mesélni kezd.
Öt óra elteltével a hallgatóság úgy érzi, az egyik legfrusztrálóbb tárgyalási napon van túl. És feltételezhető, hogy az esküdteket sem győzte meg Abrini előadása, aminek a lényege az, hogy őt is öngyilkos merénylőnek választotta ki a terrorkommandó vezetője, Abdelhamid Abaaoud, anélkül, hogy a támadás részleteit közölte volna vele, de ő a kezdetektől tudta, hogy nem fog részt venni a merényletben.
Abrini megerősíti, hogy 2015-ben, amikor a dzsihadista harcosként meghalt öccse nyomában Szíriába utazott, találkozott Abaaouddal, akit gyerekkora óta ismer, s aki az öccsét is eltemette. Legközelebb 2015 szeptemberében találkoztak a belgiumi Charlesroi-ban, ahonnan a merényletek koordinátora a támadást megszervezte. Abaaoud ekkor közölte vele, hogy ő is tagja lesz a terrorkommandónak. „Azt mondta: részt fogsz venni a projektben. Azt se tudtam, mi az a Bataclan, s hogy Franciaországban van. Nem mondtam se igent, se nemet, megpróbáltam mellébeszélni. Nem szállhattam szembe Abaaouddal, gyerekkori barátommal, akinek lekötelezettje voltam” – állítja az öccse halálára utalva. Azt is megjegyezi, hogy saját maga számára kezdetektől világos volt: „Nem tudok emberekre lőni, nem tudok fegyvertelen embereket megtámadni”.
Abrini ezt követően két hónapon át folytatta hétköznapi életet: egy gyorsétteremben dolgozott, s közben az esküvőjét tervezte. November 8-én közölte Brahim Abdeslammal – a fővádlott Salah bátyjával, aki a kávéházi teraszokon támadó csoport tagja volt –, hogy rá ne számítsanak. Ennek ellenére november 12-én elkísérte a barátait Párizsba a halálkonvojjal, ahogy ő maga nevezte a három gépkocsiban utazó terrorcsoportot. „Tudtam, hogy embereket fognak ölni és maguk is bele fognak halni – mondja Abrini. – Tudtam, hogy az utolsó pillanatokat töltöm velük”. Állítása szerint Abdelhamid Abaaoudnak csak Párizsban mondta meg, hogy nem lesz tagja a kommandónak. A csoport vezetője állítólag azzal próbálta győzködni, hogy már késő meghátrálni, túlságosan érintett mindenben, a rendőrség úgyis meg fogja találni, és börtönben fogja végezni. „Én viszont – folytatja – naiv módon azt gondoltam, hogy nem érnek a nyomomba, és élhetem majd tovább hétköznapi életemet”. Az Abaaouddal folytatott beszélgetés után taxiba ült, először a pályaudvarra akart menni, de a sofőrtől megtudta, hogy éjfélkor már nem indulnak vonatok, így egyenesen Brüsszelbe vitette magát.
„Ez az egész furcsa”. „Nehéz ezt elhinni.” „Jó, legyen.” – ilyen közbevetésekkel hitetlenkedik egy-egy mondat között a bíró, Abrini meg minden alkalommal bizonygatja, hogy „nincs titkolnivalója”.
A vád szerint Abrini lett volna a terrorkommandó 11. tagja, ismerte a támadás részleteit és csak a támadás előestéjén, az utolsó pillanatban futamodott meg. Az ügyészek szembesítik a vádlottat vallomása ellentmondásaival. Hiába állítja, hogy nem vett részt a támadás előkészítésében, hiszen bizonyíték van arra, hogy november 9-én a merényletekhez használt gépkocsikat együtt bérelte ki Salah Abdeslammal, akinek a bátyját, Brahim Abdeslamot másnap elkísérte a Párizshoz közeli Bobignybe, a terroristák egyik szálláshelyéül szolgáló lakást kibérelni, s még aznap este vissza is utaztak együtt Brüsszelbe. Másnap, 11-én Abrini Salah Abdeslammal ment át Párizsba egy másik lakást bérelni. Mindezt nyíltan, a saját neve alatt tette. Az ügyészség szerint azért nem félt az utólagos leleplezéstől, mert november 13-án öngyilkos merénylő akart lenni. Abrininek erre már nincs válasza, s arra sem tud magyarázattal szolgálni, hogy november 11-től miért nem használta a mobiltelefonját. Ahogy a többi terrorista sem. „Ön azt állítja, hogy nem akart részt venni a támadásban, de mindenben úgy viselkedett, mint a merényletek elkövetői” – hangsúlyozza Nicolas Braconnay ügyész. Arra is emlékeztet, hogy amikor Abrini november 12-én az éjszaka közepén taxival visszaért Brüsszelbe, nem tudott bemenni a lakásába, mert nem volt nála a kulcsa. Az ügyész szerint ez az bizonyítja, hogy amikor elindult a többiekkel Párizsba, azt gondolta, hogy soha többet nem tér haza. „Azt hittem, hogy magammal vittem a kulcsomat, de láthatóan elhagytam valahol” – mondja Abrini. „Mondhat sok mindent, de biztosíthatom afelől, hogy senki nem hiszi el” – válaszolja az ügyész.
A túlélőket képviselő ügyvédek kérdéseiből is egyértelműen kiderül, hogy ígéretei ellenére Abrini nem sok új információval szolgált a merényletekről. A jogi képviselők csalódottságát érezve odaböki: „Soha nem mondtam, hogy minden kérdésre válasszal szolgálok, csak annyit mondtam, hogy 13-án nekem is ott kellett volna lennem, és hogy erre ma magyarázatot adok. Már három órája beszélek. Ha ez nem elég önöknek, sajnálom”.
Tény, hogy Abrini beismerte, hogy eredetileg tagja volt a párizsi terrorkommandónak, a perirat alapján azonban erről eddig sem volt kétsége senkinek. A vádlott most tesz egy másik bejelentést is: szerinte Salah Abdeslam eredetileg nem vett volna részt a merényletekben, csak azért került bele az egészbe az utolsó pillanatban, ráadásul saját akarat ellenére, mert ő, Abrini végül meghátrált. Hozzáteszi, hogy Salah Abdeslamnak, több logisztikai felelőshöz hasonlóan, Szíriába kellett volna mennie. November 12-én Bobignyben „mindenki szemében láttam az eltökéltséget, csak Salah Abdeslaméban nem. Tudtam, hogy ő nem teszi meg”. Abrini feltehetőleg két legyet akart ütni egy csapásra azzal, hogy önmaga és barátja felelősségét is próbálta bagatellizálni, ám ehelyett azt érte el, hogy jól érezhetően végleg eljátszotta a hitelét.