A 14 vádlott közül az egyik legrejtélyesebbet, Mohamed Abrinit hallgatja meg elsőként az esküdtszék. A belga-marokkói férfi nyíltan támogatja az Iszlám Állam politikáját és véres akcióit, amiket „a Nyugat erőszakos beavatkozására” adott válaszoknak tartja, ugyanakkor tagadja, hogy részt vett volna terrortámadásban.
A 37 éves dzsihadista vallomástételével megkezdőik a per lényegi része, amely a vádlottak bűnösségét vizsgálja a 2015. 13-i merényletsorozatban. Első körben a 2015. augusztus előtti időszakban történtekre koncentrál az esküdtszék, azon belül is a gyanúsítottak radikalizálódására. Mohamed Abrini az egyik fővádlott, miután a terrorkommandó tagjaként – a saját szavai szerint a halálkonvojjal – érkezett a támadást megelőző napon Brüsszelből Párizsba, majd éjszaka taxival visszament a belga fővárosba. Négy hónapon át bujkált, a brüsszeli repülőtéren 2016. márciusában elkövetett terrortámadásnál tűnt fel ismét. A térfigyelő kamerák felvételei szerint azzal a két öngyilkos merénylővel érkezett, akik 16 embert öltek meg. A feltételezések szerint neki is kamikázeként kellett volna meghalnia, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és elmenekült, bombáit a maga előtt tolt csomaggyűjtő kocsiban hagyta. Néhány héttel később vették őrizetbe Brüsszelben.
Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke csaknem negyedórán át próbálja kihúzni az eleinte félénknek mutatkozó férfiból, hogy mit is gondol a muzulmán vallásról, a fegyveres harcról, az Iszlám Államról, mire végre beszélni kezd. Elmondja, hogy amikor 2014 őszén szabadult a börtönből, ahova betörés miatt került, legtöbb barátja már Szíriában harcolt az iszlamisták oldalán, az öccse is ott halt meg 2014 augusztusában. Ekkor kezdett ő maga is érdeklődni a dzsihád iránt. „Önöknek ez radikális. Nekem ez a normális iszlám” – mondja. „És mit gondol a saríáról?” – kérdi a bíró. „A saría az isteni törvény. A világ számos országában érvényben van” – válaszolja. „De önnek mit jelent?” – erősködik a bíró. „Az isteni törvény az emberek törvénye felett áll. Ha szabad lennék, olyan országban élnék, ahol érvényben van a saría”. „Na és a dzsihád?” – folytatja a bíró. „A dzsihád része az iszlámnak, és meg tudom érteni, ha teljes családok utaznak oda, ahol megélhetik a dzsihádot” – erősíti meg Abrini. „De én a fegyveres harcról beszélek.” – pontosít a bíró. „Ezek hódító háborúk, amelyekben nagyon sok jó dolog van. Az öcsémre például büszke vagyok. Feláldozta az életét azért, hogy ártatlanokat segítsen a korrupt szíriai rezsimmel szemben”.
Abrini azt állítja, hogy az öccse halála előtt nem sokat tudott az iszlámról. Meg akart házasodni, nem gyakorolta a vallását, alkoholt is ivott. 2014. szeptemberétől azonban már rendszeresen járt mecsetbe, dzsihadista propaganvideókat nézett az interneten az Abdeslam fivérekkel. „Akkoriban naponta jelentek meg új videók. Nagyon filmszerűek voltak, mint egy Netflix-sorozat manapság” – mondja. „És a lefejezésekről készült felvételek?” – vág közbe a bíró. „Önök azt hiszik, hogy csak ez volt, kegyetlenkedések, lefejezések. De sok más videó is volt! Iskola- és hídépítésekről például”.
A túlélők egyik ügyvédjének kérdésére Abrini később megjegyzi, hogy „kivégzések Franciaországban is voltak”. „Na, de nem ugyanebben a mai világban” – szól közbe az esküdtszék elnöke. „A próféta által tanított iszlám nem összeegyeztethető a demokráciával – mondja Abrini. – Önöknek furcsa egy olyan férfi, aki három nővel él. Még a halal étkezésből is problémát csinálnak. Én az isteni törvényt nem kérdőjelezem meg, szó szerint veszem a Koránt.”
Amikor az esküdtszék elnöke emlékezteti arra, hogy az öccse az Iszlám Állam azon harci csoportjához tartozott, amely a civilekkel szembeni kegyetlenségeiről volt ismert, azt válaszolja, hogy „a háború mindig ilyen, és minden muzulmánnak részt kell vennie a dzsihádban.” „És ez magyarázat koncerteken szórakozó emberek megölésére, éttermi teraszokon végrehajtott gyilkosságokra?” – kérdi Jean-Louis Périès. „Nemcsak az egyik oldalon vannak undorító dolgok – mondja Abrini. – Az öngyilkos merényletek pedig a bombázásokra adott válaszok. Ha katonáink ott, helyben nem tudnak visszavágni, merényleteket hajtunk végre. Merényletek a bombázások ellen.”
Az esküdtszék elnöke emlékezteti arra, hogy a francia bombázások Szíriában csak 2015. szeptemberében kezdődtek, amikor a merényleteket már eltervezték Szíriában. Mohamed Abrini egyre ingerültebb lesz. „Minta gyerekeket hallanék, azon lovagolnak, hogy ki kezdte! Már korábban is voltak drónos támadások, amelyekben civileket öltek meg”. A bíró nem tágít: „És ez igazolja a merényleteket?” Abrini nem ad egyértelmű választ. „Mindig is mondtam, hogy én nem lennék képes ilyesmire. Elutazni Szíriába megvédeni az ártatlanokat, majd visszajönni Franciaországba ártatlanokat ölni, ez nem fér az agyamba” – mondja, de megismétli, hogy a terrortámadás „az erőszakra adott válasz volt, csak ennyi mondhatok”.
Az esküdtszék tagjai és a túlélők képviselői órákon át próbálják meggyőzni Abrinit arról, hogy ítélje el az Iszlám Államot és a terrorszervezet túszainak kivégzéseit. „Maguk is lefejezték a királyukat” – válaszolja. „És a jazidi kisebbséghez tartozó nők megerőszakolása?” – kérdi egy ügyvéd. Abrini szerint ilyesmi minden hódító háborúban történik. Példaként Napóleon hadjáratait említi. „A történészek születésszabályozásnak nevezik az ilyet” – magyarázza. Én pont úgy fogadok el mindent, ahogy önök is elfogadják Franciaország történelmét annak sötét és dicsőséges pillanataival együtt”.
Az egyik sztárügyvéd, Samia Maktouf kérdéseire Abrini válaszolni nem hajlandó, de magából kikelve ordítozni kezd. „Maga undorító! Azt állítja a televíziókban, azt mondja ezeknek a keselyűknek, hogy mi érzéketlenek vagyunk az áldozatok fájdalmai iránt. Elnézést a kifejezésért, de már tele van a tököm ezzel! Én nem voltam ott november 13-án, nem öltem meg senkit, mégis két és fél hónapja hallom itt panaszkodni az embereket.” Kínos mozgolódás kezdődik a teremben, több helyről is hallatszik, amint a túlélők ezt már nem tudják szó nélkül hagyni. „Panaszkodni… Ezt mondta: panaszkodni!”
Egy ügyvéd megkérdezi Abrinitől, hogy szeretne-e bármit is mondani az áldozatoknak. Hosszú csend után kitérő válasz érkezik: „Furcsa kérdés ez, nem tudok mit mondani. Valóban szomorú, ami velük történt. Kétszeresen is áldozatok: Franciaország és az Iszlám Állam külpolitikájának áldozatai”. Az ügyvéd szeretné, ha folytatná a gondolatmenetet, de Abrini ismét felháborodottan reagál. „Ez tisztára olyan, mint valami hírtévé kérdése. Mit változtat, ha elítélem? A valódi kérdés, hogy mit teszünk azért, hogy többé ilyen ne forduljon elő. Jobban fog aludni, ha elítélem a merényletet? Ha tudnám, megvásárolnám a világbékét. De nincs annyi pénzem”.
Meghallgatásának második napján Abrinit a merényletsorozatot megelőző néhány hónapról kérdezi az esküdtszék, a vádlott egyre gyakrabban ütközik saját ellentmondásainak falaiba. 2004 decembertől egy korábbi bűncselekmény miatt ismét börtönben volt Brüsszelben, ahonnan 2015 április 2-án szabadult. Elmondása szerint ekkor már egyetlen cél vezérelte: elutazni Szíriába, öccse sírjához. Souleymane Abrini az Iszlám Állam soraiban annak az Abdelhamid Abaaoudnak a parancsnoksága alá tartozott, aki később a terrortámadás operációs vezetője lett.
Mohamed Abrini kihallgatása első napján úgy fogalmazott, hogy az öccse halála miatt tért a szerinte jó útra. Feladta korábbi bűnözői életmódját, vallásgyakorló lett, hét év után szakított ”hitetlen” barátnőjével, majd 2015 júniusában Isztambulon át elutazott Rakkába, az Iszlám Állam szíriai fővárosába. Ettől az időponttól kezdve azonban nem tud magyarázatot adni a nyomozás által feltárt számos eseményre. Szíriai utazása okaként újra és újra elismétli, hogy öccse sírját akarta meglátogatni, és mindig is haza akart onnan térni Brüsszelbe, előre megvette a visszaútra szóló repülőjegyét is. Kéthetes szíriai tartózkodása alatt azonban találkozott Abaaouddal, és közös lakásban lakott a merényletsorozat elkövetőinek robbanóöveit gyártó Najim Laachraouival. Ez utóbbi 2016. március 22-én a brüsszeli támadásban halt meg öngyilkos merénylőként. Abrini azt állítja, hogy Abaaouddal kizárólag humanitárus segítségről, harcokról beszélgetett meg arról, hogyan halt meg az öccse. Laachraouival meg egyáltalán nem is beszélt.
Abrini végül angliai kitérővel tért haza Brüsszelbe, Abaaoud kérte arra, hogy ott vegyen át háromezer fontot valakitől. „Biztos, hogy háromezer volt? Ez nevetséges összeg” – szól közbe esküdtszék elnöke. „Persze, azt mondta nekem, hogy ez egy adósság-visszatérítés” – válaszolja Abrini.
A nyomozás szerint Abaaoud fizette Abrini repülőjegyét Isztambulból Londonba, majd néhány napos tartózkodását Birminghamben. Dzsihadisták titkos telefonszámait is átadta neki, sőt, külön telefonszüléket is minden számhoz. Abrini teljesítette a kérést, és rendszeresen küldött sms-ben jelentést egy török telefonszámra. Ugyanarra, amit megtaláltak a nyomozók az Abaaoud által Európába küldött két másik dzsihadista mobiltelefonjában.
Abrini Birminghamtől Manchesterbe utazott, ahol fotókat készített egy pályaudvarról és egy stadionról. Az esküdtszék tagjai szeretnék tudni, hogy mi volt ennek a kiruccanásnak az oka, ugyanis a nyomozás szerint az Iszlám Állam Angliában is tervezett merényleteket, egyidőben a párizsi terrortámadással. „Ezekben a dolgokban maguk össze-vissza képzelődnek” – sóhajtozik a vádlott. „Talán azért – jegyzi meg a bíró –, mert 2015. július 13-án járt a manchesteri stadionban, majd november 13-án volt egy merénylet a párizsi stadionnál”. „Ez paranoia!” – válaszolja Abrini.
Utazásának folytatása még különösebb: Londonból Párizsba repült, ahol felhívta két brüsszeli barátját, azt kérve tőlük, hogy jöjjenek érte kocsival Párizs belvárosába, és vigyék haza Brüsszelbe. Arra már nem tud választ adni, hogy miért nem közvetlenül a repülőtérre hívta a barátait. „Nem is tudom – próbálkozik. – Talán azért, mert nem találtak volna oda a repülőtérre.” „Oh, nagyon jól ki van az táblázva” – válaszolja a bíró. A párizsi kitérőt illetően a rendőröknek korábban annyiféle magyarázatot adott Abrini, hogy az esküdtszéknek már nem kísérletezik újabbal. Csak annyit mond, hogy nem emlékszik, miért Párizson át ment haza Brüsszelbe.
Amikor a túlélők egyik ügyvédje arra figyelmezteti, hogy csak az használ egyszerre több telefont – ahogy Abrini tette Angliában – akinek rejtegetni valója van, a vádlott erre már-már meggyőzően válaszol. „Ebben a perben életfogytiglanit fogok kapni, aztán vár rám egy második per is Brüsszelben (az ottani merényletek miatt), ott is életfogytiglanit kapok majd. Minek rejtegetnék bármit is?”
Többnyire akkor nem kíván válaszolni, ha egy-egy pontos részletről kérdezik az esküdtszék tagjai. Amikor ismét Samia Maktouf intéz kérdést hozzá, ismét dühödten ráförmed: „Alzheimeres maga vagy mi?” – így utalva arra, hogy már előző nap jelezte, hogy nem hajlandó neki válaszolni, egy másik ügyvéd okfejtésére pedig annyit mond: „Túl nagy öltönyt akarnak maguk rám adni.”
A nyomozati jegyzőkönyvek alapján Abrini a rendőrségi kihallgatásain együttműködő volt, sok mindent elmondott és nevekkel is szolgált. Az esküdtszék előtt azonban inkább védi a társait, olyan benyomást kelt, mintha fogalma sem lenne arról, ki is ő maga valójában, illetve, hogy vádlottként hogyan kéne viselkednie.
A védelem képviselői este 7-kor kapnak szót. Abrini láthatóan nagyon elfáradt, már ügyvédjeiben sem bízik. Pedig ők alákérdeznek, elég lenne igennel vagy nemmel válaszolnia ahhoz, hogy gyanús angliai útja más színben tűnjön fel. A hallgatóság kényszeredetten kuncog azon, ahogy a vádlott nem él a védői által tálcán kínált lehetőséggel. „Megértette, Abrini úr, hogy a válasz benne van a kérdésemben?” – kérdezi az ügyvédje, Marie Violleau. A vádlott hallgat, tekintete a semmibe réved, nem szól egy szót sem.