A vádlottak érdemi meghallgatása előtt a titkosszolgálatok volt belbiztonsági vezetőjét hallgatja meg az esküdtszék. Patrick Calvar arra a politikai dilemmájára hívja fel a figyelmet, hogy a terrorizmus elleni küzdelem a demokratikus társadalmakat a szabadság és a biztonság közötti választás elé állítja.
Jóllehet a per már túl van a harmadán, a gyanúsítottakat még nem kérdezték a lényegi kérdésekről. Az elmúlt négy hónap a túlélők beszámolóiról, az iszlám radikalizálódás elemzéséről és az állami szervek hibáinak feltárásáról szólt. Voltaképpen e hosszú bevezetés következtetéseit fogalmazza meg Patrick Calvar, aki mindjárt az elején kijelenti, hogy a titkosszolgálatok számára minden merénylet eleve kudarcnak számít. Hosszan sorolja azokat a törvényi, emberi és technikai akadályokat, amelyek hozzájárulhatnak a kudarchoz. Elmondja, hogy amikor egy ügynök beépül bűnözői hálózatba, a törvények alapján bűnszövetkezetben való részvétellel vádolható. A titkosszolgálatok hírszerzői tehát nem egyszerűen testi épségüket kockáztatják ilyenkor, hanem börtönbe is kerülhetnek, s a szakember szerint ez nincs rendjén.
A technikai kérdéseket illetően a francia elhárítás ugyanazzal a problémával küzd, mint a CIA vagy az FBI. A kommunikációs lehetőségek kibővülésével a titkosszolgálatokhoz 2015-ben ömlöttek az információk, ám lehetetlenség volt minden beérkező adatot feldolgozni, ezért szelektálni kellett. A belbiztonsági igazgatóság (DGSI) szerinte „apokaliptikus állapotban” volt a merényletek előtt: 3300 alkalmazottnak – rendőröknek, elemzőknek, technikusoknak – több ezer embert kellett folyamatos megfigyelés alatt tartani s közben az információáradatot is feldolgozni.
Ekkoriban az Iszlám Állam felől érkező fenyegetettség példátlan méretű volt. A merényletsorozat napján a francia titkosszolgálatok 1760 olyan francia állampolgárról tudtak, akik dzsihadistaként harcoltak Szíriában vagy Irakban, vagy oda készültek illetve onnan tértek haza. Kilencezer embert tartottak számon, akik az állam biztonságára veszélyesnek minősültek, köztük volt a terrortámadás 11 résztvevője is, öten öngyilkos merénylőként végezték, hárman itt ülnek a vádlottak padján. „Olyan szintű volt a fenyegetettség, hogy összeomlottunk alatta” – mondja Patrick Calvar.
Úgy látja, a kudarc legfőbb oka mégsem a DGSI soraiban keresendő, hanem a határok átjárhatóságában. A terroristák közül nyolcan a menekültek közé vegyülve jöttek vissza Szíriából 2015 nyarán. Köztük Abdelhamid Abaaoud, a merényletsorozat fő koordinátora is, aki ellen pedig európai elfogatóparancs volt érvényben. Ő 2015 júliusában érkezett egy görög szigetre, majd Magyarországon keresztül folytatta útját Belgiumba. „Másfél millió embert nem lehet ellenőrizni” – teszi hozzá Calvar.
A menekülthullámon kívül még két oka volt annak, hogy a terroristák észrevétlenül visszatérhettek Európába. Az egyik az, hogy az iraki és a szíriai útlevelek nem voltak biometrikusak, azaz nem tartalmazták a tulajdonosok ujjlenyomatát, a másik pedig az, hogy nem volt semmilyen kapcsolat az Európai Unió tagállamainak saját adatfeldolgozása és a schengeni övezet nyilvántartása között.
„Ha Abaaoudtól vettek volna ujjlenyomatot Görögországban, és lett volna kontaktus a különböző adatrendszerek között, amint belépett Európába, őrizetbe vették volna – mondja a volt titkosszolgálati vezető. – Hiába vesszük nyilvántartásba a terroristákat, ha utána nem szűrjük meg a beérkezőket. Határellenőrzéshez technológia is kell, különben nem tudunk eredményt felmutatni.”
A szakember szerint a hírszerzési kudarcnak és a merényleteknek is valójában politikai vonzataik vannak. „El kell dönteni, szeretnénk-e egy jobban ellenőrzött társadalomban élni. A technológia megvan hozzá. De hajlandóak lennénk-e lemondani a szabadságunk egy részéről a nagyobb biztonság érdekében, ez a kérdés. Őszinte leszek: a kockázatot soha nem lehet majd teljesen kizárni.” Egy ügyvéd arra kíváncsi, lehetséges lenne-e ma is olyan összehangolt merényletsorozat, mint ami 2015. novemberében lezajlott. „Igen, lehetséges” – figyelmeztet Patrick Calvar.