Háromnegyed órás késéssel kezdődik szeptember 8-án az első tárgyalási nap, amelyre az 550 fős tárgyalóterem és a szomszédos sajtóterem is megtelik. Ötvennyolc ország több száz újságírója óriáskivetítőkön keresztül követheti a kilenc hónapra tervezett pert.
Azt lehetett gondolni, hogy az első tárgyalási napok unalmas bürokratikus kérdésekkel fognak telni, az ügyvédek és a civil felperesek bemutatásával. Már csak azért is, mert Salah Abdeslam, a terrorkommandó egyetlen túlélője az elmúlt hat évben valamennyi kihallgatásán hallgatásba burkolózott. A terrorista azonban a per első napján új stratégiát választ, megpróbál azonnal a per főszereplőjévé válni.
Néma csend lesz, amikor a rendőrök néhány perccel a kezdés előtt bevezetik a vádlottakat a számukra felállított üvegkalitkába. Salah Abdeslam utolsóként érkezik. Hosszú szakálla kilóg a fekete szájmaszk alól, félhosszúra növesztett haját gondosan hátra fésülte, fekete rövid ujjú pólót és fekete nadrágot visel. Rendőrök fogják körbe, miközben néhány szót vált fiatal ügyvédjeivel, Olivia Ronennel és Martin Vettesszel.
Jean-Louis Périès, az esküdtszék elnöke a vádlottakhoz fordul, akiket abécé-sorrendben szólít fel arra, hogy mutatkozzanak be. Így Abdeslamot először.
A terrorista első megszólalása a bíróság előtt a saháda, a muzulmánok hitvallása.
„Tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az ő küldötte” – mondja anyanyelvén, franciául Salah Adbdeslam, amikor a bíró megkérdezi a nevét. „Hát ezt majd meglátjuk” – válaszolja a legnagyobb nyugalommal Jean-Louis Périès. A bíró azon kérdésére, hogy mi a foglalkozása, Abdeslam ismét félrehúzza a maszkját, és a mikrofon felé hajolva azt mondja: „minden foglalkozást feladtam azért, hogy az Iszlám Állam harcosa legyek”. Erre a bíró: „Nekem az van ideírva, hogy alkalmi munkás”. Salah Abdeslam nem hajlandó megadni a szülei nevét sem. „Az apám és az anyám nevének semmi köze ehhez az egész történethez” – mondja felháborodottan.
A 14 vádlott közül egyedül ő viselkedik így. A többiek fehér ingben vagy pólóban, rövidre vágott hajjal jelennek meg, lakonikusan, de komolyan válaszolnak a bíró minden alapkérdésére. Hárman egyébként nem is a golyóálló üvegkalitkában, hanem az előtt, egy padon foglalnak helyet, ők ugyanis szabadlábon védekezhetnek, bár a vádpontok alapján rájuk is életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki.
Jóllehet, a teremben jelen van a terrortámadás több tucat túlélője, az áldozatok hozzátartozói és az újságírók, mégis a fekete talárt viselő több száz ügyvéd adja a per résztvevőinek legnagyobb csoportját. Többségükben nők.
Az esküdtszék elnöke rövid beszédet olvas fel, amelyben az igazságszolgáltatás méltóságára szólít fel: „Mindannyiunknak meg kell őriznünk az igazságszolgáltatás méltóságát. Egy történelminek minősíthető pert kezdünk ma el, egy rendkívüli pert – fogalmaz Jean-Louis Périès. – „Történelmi, mert a drámai intenzitású cselekmények már a század nemzeti és nemzetközi történelmének részét képezik. Rendkívüli pedig az áldozatok, a felperesek, a szemtanúk, a szakértők száma miatt. De ami számít, az a norma tiszteletben tartása, és mindenki jogának elismerése, beleértve a védelem jogát is” – tette hozzá.
Francois Molins, a semmitőszék elnöke, aki a terrortámadás idején párizsi főügyész volt, egy reggeli interjúban hasonló gondolatokat fogalmazott meg. „Kollektív emlékezetet kell létrehoznunk a méltóság és a humanizmus értékeinek megerősítésével, és lehetővé kell tenni az áldozatok hozzátartozóinak, hogy megértsék, mi is történt.”
A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásoknak nem volt pere. Az Egyesült Államok háborúval válaszolt a dzsihadistáknak, és létrehozta a Guantánamói tábort, ahol nem érvényesek az amerikai törvények. Franciaország ezzel szemben az iszlamizmus eddigi legnagyobb perét kívánja megrendezni, a terroristákat is megillető igazságszolgáltatással demonstrálva, hogy a gyűlöletre nem gyűlölet a válasz, még akkor sem, ha közben a terroristák a pert is fanatizmusuk hirdetésére használják.
Salah Abdeslam csaknem hatévi teljes izoláció után, kamerák kereszttűzében hagyta el kora reggel a Fleury-Mérogis börtönt, ahol a magánzárkájában 24 órában kamerákkal figyelik. A magas terrorfenyegetettség miatt a párizsi Cité-szigetet, ahol a per helyszínéül szolgáló igazságügyi palota található, teljesen lezárta a rendőrség, a területet kizárólag a perben érintettek, valamint az igazságügyi palotában dolgozók közelíthetik meg. Csaknem ezer rendőrt és csendőrt mozgósított a francia állam, több mint hatszázan az utcán teljesítenek szolgálatot, de még a sajtóteremben is csendőrök ügyelnek a rendre, és arra, hogy senki ne készíthessen hang- és képfelvételeket.
A következő két napon az esküdtszék számba veszi az 1800 felperest. Ügyvédjeik, több mint háromszázan, egyesével az esküdtszék elé vonulnak, bemutatkoznak, és ügyfeleiket név szerint felsorolják, rögzítve, hogy ki melyik áldozat hozzátartozója vagy melyik merénylet túlélője.
Három órával a kezdés után rövid időre fel kell függeszteni a felsorolást, mert az egyik vádlott, Farid Kharkhach rosszul lesz. A 39 éves belga-marokkói állampolgárságú férfit azzal vádolják, hogy ő szerezte be a hamis dokumentumokat a terroristáknak. Amikor a vádlott visszatér, és a tárgyalás folytatódik, ügyvédje, szót kér. Elmondja, hogy ügyfele depresszióban szenved amiatt, hogy a per idejére „értehetetlen módon” magánzárkába tették. Az ügyvéd indokolatlannak tartja azt is, hogy a bíróságra érve kétszer is meztelenre vetkőztették és átvizsgálták ügyfelét, miközben a szakértők nem tartják veszélyes embernek. Az ügyvéd szerint ehhez hasonló rosszullétek feltehetően gyakran előfordulnak majd a következő hónapokban a vádlottak fogva tartási körülményei miatt. Azt is hangsúlyozza, hogy Kharkhach nem játssza meg magát, a legkevésbé sem szeretné, hogy róla szóljon a per.
Ekkor Salah Abdeslam azonnal kihasználja az alkalmat arra, hogy újabb szópárbajt provokáljon a bíróval. „Idehallgasson bíró úr! – mondja. – Veszélyesek vagy sem, de emberek vagyunk, vannak jogaink. Nem lehet úgy bánni velünk, mint a kutyákkal. Itt minden szép: lapos képernyők, légkondi, egyebek, de ott hátul (a börtönben) több mint hat éve úgy bánnak velem, mint egy kutyával”.
„Százharminc halott volt, te szemétláda!” – kiálltja be a hátsó sorokból az egyik túlélő.
Abdeslam folytatja: „Soha nem panaszkodtam, mert tudom, hogy feltámadunk, és akkor nektek meg kell fizetnetek”. Jean-Louis Périès ismételten méltósággal teszi helyre a fővádlottat: „Bent voltam önnél, láttam a körülményeket”. Abdeslam még folytatná a tirádát, a bíró azonban rövidre zárja a beszélgetést: „Ez itt nem egyházi ítélőszék, ez egy demokratikus bíróság”.